Sebezhető okoskamerák
Biztonsági kutatók több sebezhetőséget azonosítottak egy népszerű okoskamerában, amelyet főként babamonitorként, illetve beltéri biztonsági megfigyelésre használnak.
A Kaspersky Lab vizsgálatai során kiderült, hogy az azonosított hibák lehetővé teszik idegenek számára a távoli hozzáférést a kamera által rögzített audio- és videótartalmakhoz. Illetéktelenek kikapcsolhatják az eszközt, tetszőleges kártékony kódot indíthatnak el, valamint egyéb műveleteket hajthatnak végre jogosulatlanul.
Független biztonsági kutatók korábbi elemzései is megerősítették már, hogy az okoskamerák sem mentesek a biztonsági gyengeségektől. Gyakran nem is csak magukkal a kamerákkal van gond, hanem az azok mögött meghúzódó, felhő alapú rendszerekkel is. Ezek alapvető feladata, hogy biztosítsák a felhasználók számára a készülékekhez való távoli és kényelmes hozzáférést. A támadások jelentős részét azért lehet viszonylag egyszerűen végrehajtani, mert a felhőszolgáltatás és a kamera közötti kommunikáció nem biztonságos.
A szóban forgó kamera esetében feltárt sérülékenységeket a biztonsági szakértők jelezték a gyártónak, amely nem más volt, mint a Hanwha Techwin. Jó hír, hogy cég komolyan vette a bejelentést, és azonnal nekilátott a biztonsági rések befoltozásának.
Prémium előfizetéssel!
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











