Fájlok között tombol a Filerase trójai

A Filerase trójai roppant kegyetlenül bánik el a fájlokkal. A fertőzését követően nagy szükség van a korábbi biztonsági mentésekre.
 

A Filerase trójai a nevéhez hűen - fájlok megsemmisítésére törekszik. Az áldozatául eső számítógépen felkutatja az összes meghajtót, és elkezdi feltérképezni a fájlokat. Majd alapvetően kétféle módszer alkalmazásával kezd törölni.
 
Egyszerűbb esetben sima fájltörlést alkalmaz. Azonban sok állomány kapcsán nem éri be ennyivel, hiszen a készítői is pontosan tudják, hogy ettől még megmenthetők lennének egyes fájlok. Ezért egyebek mellett a felhasználó személyes könyvtára, valamint a 100 MB-nál kisebb méretű fájlok esetében további három extra lépést is bevet. Először az állományokat felülírja véletlenszerű adatokkal, majd átnevezi azokat. Végül töröl. Ezért e fájlok már csak biztonsági mentésekből válhatnak helyreállíthatóvá. Így – a naprakész vírusvédelem mellett - a mentések rendszeres készítése a megelőzés egyik legfontosabb eszköze.
 
A Filerase jelenlegi variánsa a számítógépeken nem hoz létre új fájlokat, nem tölt le további összetevőket, és a regisztrációs adatbázist se manipulálja annak érdekében, hogy a számítógép újraindítását követően automatikusan be tudjon töltődni. Kifejezetten az egyszeri károkozásra törekszik.
 
Vélemények
 
  1. 4

    A Python, illetve a széles körben használt NumPy modul kapcsán egy biztonsági hiba került napvilágra.

  2. 4

    A Drupal fejlesztői két veszélyes biztonsági rést foltoztak be.

  3. 1

    A Windtail trójai a Mac-gépekre jelent veszélyt, mivel azokon egy hátsó kaput létesít, ami további károkozásokhoz járulhat hozzá.

 
Partnerhírek
Office 365 pár száz forintért?

Ugyan jól hangzik, hogy egy életre szóló előfizetést kaphatunk a Microsoft népszerű irodai programcsomagjához csupán háromszáz forintért, de átverésről van szó, amelynek végén akár személyes adataink is veszélybe kerülhetnek.

​Amikor a rendőrséget támadja a zsarolóvírus

Amikor bűnözők áldozatává válunk, olyankor a rendőrséghez fordulunk segítségért. De kihez fordul a rendőrség, amikor mondjuk egy zsarolóvírus bénítja meg a rendszereit?

hirdetés
Közösség
1