Az adatközpontok biztonságát erősíti a Check Point
A Check Point bemutatta a legújabb, nagyvállalati biztonsági eszközeit, amelyek elsősorban a védelmi feladatok párhuzamosításában nyújtanak többet az elődjeiknél.A nagyvállalatok és az adatközpontok esetében egyre nagyobb teljesítményű hálózatbiztonsági eszközök teljesítenek szolgálatot. Ezek gyakorta külön appliance-ek formájában végzik a dolgukat. A Check Point úgy látta, hogy komoly igény mutatkozik azon készülékekre, amelyek a különféle biztonsági tevékenységeket egyesítik, így segítenek konszolidálni a védelmi infrastruktúrát, és egységesíteni a felügyeletet. Mindezt azonban az elvárt teljesítményszint mellett kellett megvalósítani, hiszen ezek az eszközök nem akadályozhatják vagy foghatják vissza a nagysebességű hálózatokat.
A gyártó ezúttal a 15000 és 23000 szériáját újította meg. Mindkét esetben két-két új készülék jelent meg, amelyek mindegyike komplex védelmet valósít meg. Integráltan tartalmazzák a tűzfal és az IDS/IPS összetevőket, valamint az alkalmazásvezérléshez szükséges komponenseket, miközben nem hiányzik belőlük az AntiBot technológia és a tartalomszűrő sem. Emellett szerves részüket képezi a SandBlast névre keresztelt sandbox megoldás is.
Donald Meyer, a Check Point marketingvezetője hangsúlyozta, hogy az új készülékek esetében többről van só, mint régi hardverek felfrissítéséről. "A hardvert úgy optimalizáltuk, hogy az összes párhuzamosan futó védelmet kiszolgálja anélkül, hogy a teljesítmény terén szűk keresztmetszetett képezne, vagy kompromisszumot kellene kötni a biztonság rovására" - nyilatkozta a szakember.
A Check Point 15000-res széria legújabb képviselői a 15400-as és 15600-as modellek. Az előbbi 23 Gbps, míg az utóbbi 28 Gbps áteresztőképességgel rendelkezik a tűzfal vonatkozásában. A teljes fenyegetettségmegelőző arzenál bekapcsolásával a sávszélesség 1,5 Gbps-ra, illetve 2,2 Gbps-ra adódik.
A nagyobb teljesítményű appliance-eket a 23500-as, illetve a 23800-as típus képviseli. Az előbbi 33/2,9 Gbps, míg az utóbbi 43/3,6 Gbps áteresztőképességet garantál.
Mindegyik új készülék jellemzője, hogy támogatják a 40 GbE hálózatokat (4 x 40 GbE porttal), és természetesen a redundáns tápellátás is adott. Emellett a LOM (Lights-Out Management) támogatás sem hiányzik belőlük.
-
A Trend Micro Deep Security Agent for Windows egy biztonsági hibát rejt.
-
A Google Chrome legújabb verziója négy biztonsági hibajavítással érkezett.
-
A Fortinet kritikus veszélyességű hibáról adott tájékoztatást.
-
Az Apache Tomcat két sebezhetőséget tartalmaz.
-
Számos biztonsági javítás érkezett a Foxit PDF-kezelő szoftverekhez.
-
Fél tucat biztonsági javítás érkezett a Moodle-hoz.
-
Egyre intenzívebben használják ki a támadók az Apache Struts biztonsági hibáját.
-
A Google ChromeOS két biztonsági javítást kapott.
-
A GFI Archiver három biztonsági hibát tartalmaz.
-
Az SAP tíz új és három frissített biztonsági tájékoztatóban számolt be sebezhetőségekről.
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük?
Az ESET HOME Security legújabb verziója új és továbbfejlesztett funkciókkal véd a személyazonosságlopás, az adathalászat és más fenyegetések ellen.