Ezer netes csalóra csaptak le Afrikában
Afrika történetének egyik legnagyobb, összehangolt hatósági fellépése során több mint ezer személyt tartoztattak le online csalások kapcsán.
Az Afrikából induló kibertámadások és internetes csalások egyre nagyobb károkat okoznak világszerte. Erre az Interpol is felfigyelt, és idén szeptemberben, illetve októberben egy koordinált művelet során 19 afrikai országban csapott le a különböző kiberbűncselekmények feltételezett elkövetőire. Ebben a legnagyobb segítségére az Afripol volt, de ez esetben sem maradt el egyes piaci szereplők bevonása. Így a bűncselekmények felgöngyölítését egyebek mellett a Fortinet, a Group-IB, a Kaspersky és a Trend Micro is segítette.
Az Interpol tájékoztatása szerint az akció során 1006 személyt tartoztattak le. A gyanú szerint ők összességében legalább 193 millió dolláros kárt okoztak világszerte. Az elkövetők zsarolóvírussokkal végrehajtott támadásokkal, üzleti levelezésekkel kapcsolatos csalásokkal (BEC - Business Email Compromise) és egyéb online visszaélésekkel gyanúsíthatók. A hatósági fellépés eredményeként több ezer kártékony célokat szolgáló informatikai infrastruktúrát, hálózatot és rendszer sikerült felszámolni, lefoglalni, illetve kiiktatni.
Az Operation Serengeti névre keresztelt nyomozás során sok egyéb mellett az alábbiakra derült fény:
- Kenya: két tucat letartóztatás hitelkártyákkal való visszaélések miatt (kárérték: 8,6 millió dollár).
- Szenegál: több mint ezer áldozatot számláló bűncselekmények leleplezése több száz SIM-kártya, telefon, notebook és személyi okmányok lefoglalásával.
- Nigéria: befektetési csalások, amelyekkel az egyik elkövető 300 ezer dollárt kasszírozott
- Kamerun: kiterjedt, online marketinges csalások - az áldozatok hét országból kerültek ki.
- Angola: virtuális kaszinókkal végrehajtott csalások (150 letartóztatott).
-
A Moodle több sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenSSH legújabb kiadása számos sérülékenységet szüntet meg.
-
A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.
-
A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.
-
A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.
-
Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.
-
Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat









