Lakat került az alvilág piacterére
A német rendőrség felszámolta az ország legnagyobb alvilági, online piacterét.
A német hatóságok munkája sem volt éppen egyszerű, amit az is jól mutat, hogy a Crimenetwork nevű piactér 2012 óta képes volt kiszolgálni az alvilág igényeit anélkül, hogy különösebben sikerült volna megzavarni a működését. Ez azonban a napokban jelentősen megváltozott, ugyanis egy átfogó nyomozati munka eredményeként a német rendőrségnek és a társszerveinek sikerült teljes mértékben felszámolniuk a szóban forgó piacteret.
Az eddigi vizsgálatok szerint a Crimenetworkön több mint 100 regisztrált kereskedő kínálta a különféle illegális portákáját több mint 100 ezer regisztrált vevő számára. A begyűjtött adatok alapján jelenleg már az is tudható, hogy 2018 és 2024 között legalább 98 millió dolláros forgalmat realizáltak az alvilági kereskedők, akik többnyire Bitcoint vagy Monerot fogadtak el. Itt érdekes megjegyezni, hogy a piactér üzemeltetője is nagyot akasztott, hiszen az évek során 5 százalékos jutalékot kért a kereskedőktől, amit havidíjakkal és reklámbevételekkel is megspékelt.
A német rendőrség közölte, hogy nem kizárólag a Crimenetwork mögött meghúzódó teljes IT-infrastruktúrát sikerült megbénítani, illetve lefoglalni, hanem a piactér egyik kulcsemberét, egy 29 éves férfit is letartóztattak. Ugyanakkor a rendőrség a razzia során lefoglalt adatok elemzése után nem zárja ki, hogy további letartóztatásokra is sor fog kerülni.
Prémium előfizetéssel!
-
A GIMP két veszélyes biztonsági réstől vált meg.
-
A PyTorch kapcsán két biztonsági résre derült fény.
-
Több mint 30 biztonsági javítást kapott az Edge webböngésző.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform két hibajavítással bővült.
-
A curl kapcsán négy biztonsági hiba látott napvilágot.
-
A GitLab 15 biztonsági javítást adott ki.
-
A Google soron kívüli frissítéssel javított két nulladik napi hibát a Chrome webböngészőben.
-
A Fortinet számos biztonsági javítást adott ki a FortiManagerhez és a FortiAnalyzerhez.
-
Több patch is elérhetővé vált a FortiWebhez.
-
A FortiSIEM egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










