Aranybányára leltek a zsarolóvírusok
Az egyik legnagyobb ausztrál aránybánya üzemeltetőjét súlyos kibertámadás érte.A kiberbűnözők rendszeresen bizonyítják a biztonsági szakértők azon kijelentéseit, miszerint kibertámadásoknak bármely cég áldozatául eshet. Az egyik legutóbbi jelentős, célzott támadás is ezt támasztja alá, hiszen ezúttal egy aranybányászattal foglalkozó vállalat került fel az áldozatok listájára.
A kibertámadás az ausztrál Evolution Mining informatikai rendszerét sújtotta. Az incidens során egy zsarolóvírus játszotta a főszerepet, amely komoly pusztítást végzett. A cégnek végül külső szakértők bevonásával sikerült megfékeznie a károkozásokat. A cég jelezte, hogy a bányászati tevékenységében szerencsére nem okoztak fennakadást a történtek, vagyis a termelés szempontjából kritikus rendszerek nem kompromittálódtak.
Az Evolution Mining vállalat egy igen komoly piaci szereplőnek számít az aranybányászat területén, és nemcsak Ausztráliában, hanem Kanadában is rendelkezik bányákkal. (Tavaly 650 ezer uncia aranyat és 1,8 millió tonna rezet termelt ki.)
Ki a felelős
Eddig egyik ismert kiberbanda sem vállalta magára a bányászati cég elleni támadást. Idén júniusban egy másik nagy ausztrál bányászati céget, a Northern Minerals-t is hasonló támadás ért. Akkor adatlopás történt, amit vélhetőleg a BianLian nevű kibercsoport hajtott végre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Evolution Mining esetében is ez a banda volt az elkövető, különösen azért nem, mert azúttal nem adatszivárogtatás volt a támadók célja, hanem sokkal inkább a rendszerek titkosítását követő zsarolás.
-
A Trend Micro Deep Security Agent for Windows egy biztonsági hibát rejt.
-
A Google Chrome legújabb verziója négy biztonsági hibajavítással érkezett.
-
A Fortinet kritikus veszélyességű hibáról adott tájékoztatást.
-
Az Apache Tomcat két sebezhetőséget tartalmaz.
-
Számos biztonsági javítás érkezett a Foxit PDF-kezelő szoftverekhez.
-
Fél tucat biztonsági javítás érkezett a Moodle-hoz.
-
Egyre intenzívebben használják ki a támadók az Apache Struts biztonsági hibáját.
-
A Google ChromeOS két biztonsági javítást kapott.
-
A GFI Archiver három biztonsági hibát tartalmaz.
-
Az SAP tíz új és három frissített biztonsági tájékoztatóban számolt be sebezhetőségekről.
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük?
Az ESET HOME Security legújabb verziója új és továbbfejlesztett funkciókkal véd a személyazonosságlopás, az adathalászat és más fenyegetések ellen.