Egy újabb veszélyes hálózatnak áldozott le
Az FBI-nak sikerült megbénítania egy olyan kártékony hálózatot, amely több mint 200 ezer hálózati és informatikai eszközt foglalt magában.A Raptor Train nevű, kínai gyökerekkel rendelkező botnet 2020 májusában kezdte meg a működését, azonban egészen a múlt évig nem szúrt szemet senkinek. Pedig a háttérben rohamosan fejlődött, és egyre komplexebbé vált. Végül tavaly a Black Lotus Labs kutatói leplezték le a botnetet, amikor kompromittált hálózati eszközöket vizsgáltak.
A Raptor Train működését az FBI is elkezdte figyelni, persze nem véletlenül. A kártékony hálózat ugyanis olyan kibertámadásokban is szerephez jutott, amelyek kritikus infrastruktúrák ellen irányultak. Emellett pedig közbe-közbe védelmi, telekommunikációs és informatikai vállalatok, valamint kormányzati és oktatási intézmények is célkeresztbe kerültek. A legtöbb problémát az Egyesült Államokban okozta a botnet, de más országokba is betette a lábát.
Az FBI szerint a Raptor Traint végül sikerült megbénítani, ami azért is volt nehéz feladat, mivel egy jól szervezett, több rétegű botnetről van szó. A hálózat három szintre tagolódott. Az első a kompromittált, fertőzött eszközöket foglalta magában, a második rétegben helyezkedtek el a vezérlőszerverek, míg a harmadikon a hálózat menedzseléséért felelős erőforrások kaptak helyet.
A Raptor Train a fennállása óta legalább 260 ezer különféle eszköz megfertőzésével biztosította a kiberbűnözők számára az erőforrásokat, miközben a működése során Mirai-alapú megoldások is szerepet kaptak, amik elsősorban elosztott szolgáltatásmegtagadási támadásokhoz tudtak hozzájárulni. A botnet által bekebelezett eszközök között megtalálhatóak voltak:
- routerek és modemek
- NVR/DVR készülékek
- IP-kamerák
- hálózati adattárolók (NAS-ok).
-
A Trend Micro Deep Security Agent for Windows egy biztonsági hibát rejt.
-
A Google Chrome legújabb verziója négy biztonsági hibajavítással érkezett.
-
A Fortinet kritikus veszélyességű hibáról adott tájékoztatást.
-
Az Apache Tomcat két sebezhetőséget tartalmaz.
-
Számos biztonsági javítás érkezett a Foxit PDF-kezelő szoftverekhez.
-
Fél tucat biztonsági javítás érkezett a Moodle-hoz.
-
Egyre intenzívebben használják ki a támadók az Apache Struts biztonsági hibáját.
-
A Google ChromeOS két biztonsági javítást kapott.
-
A GFI Archiver három biztonsági hibát tartalmaz.
-
Az SAP tíz új és három frissített biztonsági tájékoztatóban számolt be sebezhetőségekről.
G Data AntiVirus 2 év 5 eszköz Hosszabbítás | |
29850 Ft | |
F-Secure Total 10 eszköz 2 év | |
33990 Ft | |
ESET NOD32 Antivirus 1 év 3 eszköz Új licenc | |
20990 Ft | |
Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük?
Az ESET HOME Security legújabb verziója új és továbbfejlesztett funkciókkal véd a személyazonosságlopás, az adathalászat és más fenyegetések ellen.