A közösség erejével készül a GDPR antológia
A Hétpecsét Egyesület a Hétpecsétes történetek és a Hétpecsétes történetek II után nekilátott a Hétpecsétes történetek 2,5-nek. A tematikus szám egy GDPR antológia lesz.
A korábbi kötetektől eltérően az Egyesület tagjai most nem szerzői lesznek a kiadványnak, hanem már elérhető tartalmakat szerkesztenek egy antológiába, azaz válogatva, csoportosítva, kulcsszavazva és egységes formai szerkezetbe foglalják össze a témát. A most kezdődő projekt eredményét a terv szerint a márciusi, 80. szakmai fórumon mutatják be és a Digitalstand felületén ingyenesen elérhetővé is teszik mindenki számára.
Az információbiztonsággal foglalkozók körében a GDPR, és különösen a szabályok be nem tartásából származó büntetési fenyegetés mértéke sok új gondolatot hozott felszínre. A témát felkaroló konferenciáknak, s kommunikéknek se szeri, se száma. Eközben a szakemberek, a vezetők, akiknek foglalkozni kell a GDPR-nak megfelelő rendszer kialakításával, egyszerre kapnak túl keveset a maga EU-s nyelvezetén megfogalmazott eredeti jogi szövegezéstől, és sokat az értelmezésektől, amelyek mögött sokszor egy-egy részkövetelmény üzleti alapon történő hangsúlyozása áll.
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület úgy gondolja, hogy felhasználva a 16 év alatt felépített szakmai műhelyét, elkészíti a Hétpecsétes történetek 2,5-t, amely kifejezetten a GDPR-ral foglalkozik.
Prémium előfizetéssel!
-
A Java hat biztonsági hibajavítást kapott.
-
Az Oracle 43 biztonsági rést foltozott be a MySQL Serveren.
-
Az Oracle három olyan hibáról számolt be, amelyek a VirtualBoxot érintik.
-
Az Apache Traffic Server több biztonsági hibát tartalmaz.
-
A Juniper számos sérülékenységet szüntetett meg a Junos OS-ben.
-
Az Oracle kiadta a Database Server legújabb biztonsági frissítését.
-
A Microsoft az Edge webböngészőhöz egy fontos biztonsági frissítést adott ki.
-
A Palo Alto több frissítést is kiadott a PAN-OS-hez.
-
A GitLab fejlesztői öt biztonsági hibáról adtak ki tájékoztatást.
-
Az Adobe öt hibajavítást készített a kereskedelmi platformjaihoz.
Az ESET kutatói átfogó elemzést tettek közzé a zsarolóvírus ökoszisztémában bekövetkezett jelentős változásokról, különös figyelmet fordítva a domináns RansomHub csoportra.
Az ESET kutatói felfedezték, hogy a FamousSparrow hackercsoport felelős egy pénzügyi szektorban működő amerikai kereskedelmi szervezet és egy mexikói kutatóintézet ellen elkövetett kibertámadásért.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat