WordPress: nagyobb védelmet kapnak a fejlesztői fiókok
A WordPress.org üzemeltetője szigorítást jelentett be a fejlesztői fiókok vonatkozásában.
A WordPress tartalomkezelő gyakran kerül a kiberbűnözők érdeklődésének középpontjába. Ők sok esetben különféle bővítményekben feltárt sérülékenységeket használnak ki ahhoz, hogy a kártékony tevékenységeiket végrehajthassák. Ráadásul mindezt nem egyszer tömegesen, automatizált módszerekkel teszik, tehát egy-egy támadás jelentős kiterjedésű lehet.
A kockázatok csökkentése érdekében a WordPress.org üzemeltetője úgy döntött, hogy következő védelmi lépésként a fejlesztői fiókok biztonságát erősíti meg, hogy ezzel vegye elejét az úgynevezett supply-chain típusú támadásoknak, és ezzel együtt a bővítmények, témák kompromittálásának.
A bejelentés szerint 2024. október 1-től minden olyan fiók esetében kötelezővé válik a kétfaktoros hitelesítés használata, amelyekről történik plugin vagy téma feltöltés, illetve frissítés. E megerősített azonosítási folyamat használatára már eddig is volt lehetőség, de a következő hónap elejétől ez már nem opcionális lehetőség lesz.
A fentiek kapcsán az üzemeltetők azt is megjegyezték, hogy bevezették az SVN-jelszavakat annak érdekében, hogy a kódfrissítésekhez használt hitelesítő adatok szeparálhatóvá válhassanak a fejlesztői fiókok esetében megadott hitelesítő adatoktól.
Az üzemeltetők hangsúlyozták, hogy a szigorítással érintett fiókokból frissítések és módosítások végezhetők a bővítmények és témák kapcsán, amelyeket akár több millió weboldalon is használhatnak a webhelyek fejlesztői, tulajdonosai. Ezért lényeges ezek fokozott védelme, és az azokhoz történő jogosulatlan hozzáférések megakadályozása.
-
A cURL két sebezhetőséget tartalmaz.
-
Az IBM Guardium Data Protection kapcsán két kritikus veszélyességű hibát kell megszüntetni.
-
Az NVIDIA CUDA Toolkit kapcsán egy veszélyes biztonsági hiba javítására van szükség.
-
A Thunderbird legújabb verziója tíz biztonsági rést foltoz be.
-
A Tenable Network Monitor jelentős biztonsági frissítést kapott.
-
A Firefox fejlesztői négy sebezhetőséget orvosoltak.
-
Az Asteriskhez két biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.
-
A D-Link egyes routerei esetében egy súlyos biztonsági rendellenességre derült fény.
-
A TYPO3 több biztonsági frissítést is kapott.
-
A Mozilla két biztonsági hibát javított a Thunderbirdben.
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen más módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Az ESET kutatói átfogó elemzést tettek közzé a zsarolóvírus ökoszisztémában bekövetkezett jelentős változásokról, különös figyelmet fordítva a domináns RansomHub csoportra.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat