Tucatjával zúdultak ránk a biztonsági javítások
A Microsoft több mint 100 biztonsági rést foltozott be az októberi hibajavításai révén. Eközben az Adobe és az SAP sem tétlenkedett.
A Microsoft esetében az októberi hibajavító kedd az elmúlt hónapokhoz képest mozgalmasabbra sikerült. A vállalat fejlesztői ugyanis 104 sérülékenységről adtak hírt, és egyben ezekhez elérhetővé is tették a megszüntetésükhöz szükséges frissítéseket.
Ahogy az lenni szokott, ezúttal is a Windows játszotta a főszerepet, hiszen az operációs rendszerhez érkezett a legtöbb hibajavítás. Olyan kritikus veszélyességű sérülékenységekről is beszámolt a cég, amelyek teljes mértékben kiszolgáltatottá tehetik az érintett rendszereket a támadásokkal szemben.
A Windows mellett fontos frissítéseket kapott egyebek mellett az Office, az Exchange Server, az SQL Server, a Skype for Business és a Dynamics is. Ez esetekben olyan sebezhetőségek megszüntetésére került sor, amelyek jogosulatlan távoli kódfuttatásra, jogosultsági szint emelésre, védelmi mechanizmusok megkerülésére, adatlopásra, illetve szolgáltatásmegtagadásra is lehetőséget adhatnak.
Prémium előfizetéssel!
-
10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.
-
A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.
-
A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.
-
A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.
-
Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.
-
Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.
-
A Google Chrome ezúttal 42 biztonsági hibától vált meg.
-
Az NGINX kapcsán egy biztonsági rést kell befoltozni.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










