Zsarolóvírusokkal száll szembe a Google Drive
A Google Drive egy nagyon hasznos védelmi funkcióval gyarapodott, amely jelentős segítséget jelenthet zsarolóvírussal végrehajtott támadások esetén.
A zsarolóvírusok által titkosított és használhatatlanná tett állományok helyreállításában elsődleges fontosságúak a biztonsági mentések. Ezek akár olyan módon is testet ölthetnek, hogy a felhasználó a felhős tárhelyére szinkronizálja fel a fájljait. A problémát az okozza, hogy ha a helyi számítógépen egy vírus által kompromittálódnak az állományok, és azok a módosításuk után automatikusan szinkronizálódnak a felhős tárhellyel, akkor a távoli állományok is felülíródnak. Ha pedig nincs verziózás, akkor a helyreállítás e tekintetben meghiúsulhat. Ezt a problémát az egyes szolgáltatók már korábban felismerték, és kidolgoztak különféle ransomware elleni megoldásokat. Ilyen védelmi funkciókat egyebek mellett a Microsoft is kínál a OneDrive felhasználóknak (Microsoft 365 előfizetéssel), illetve a Dropbox is tett már lépéseket e téren. Most pedig a Google-ön volt a sor.
A Google bejelentette, hogy a Drive-hoz egy olyan technológiát fejlesztett ki, amely mesterséges intelligencia alapú eljárásokkal detektálja a ransomware támadásokat, és egy ilyen incidens esetén azonnal szünetelteti a Google Drive számítógépekre kifejlesztett (desktop) változataiban a szinkronizálást. Ezzel óvja meg a felhőben lévő, sértetlen állományokat a szélesebb körű károkozásoktól.
Az új technológia mögött rejlő mesterséges intelligenciát több millió valós ransomware minta segítségével tanították be a fejlesztők. Emellett a VirusTotal folyamatosan frissülő fenyegetettségi adatbázisát is integrálták annak érdekében, hogy a legújabb zsarolóvírusok felismerése is minél hatékonyabb legyen.
Prémium előfizetéssel!
-
Az Adobe InDesign fontos hibajavításokkal bővült.
-
Az Adobe egy biztonsági rést foltozott be a Photoshopon.
-
Az Adobe Illustratorhoz két biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
A Microsoft kiadta a Windows novemberi biztonsági frissítéseit.
-
A Microsoft Office frissítésével közel egy tucatnyi biztonsági hiba orvosolható.
-
Az SAP letölthetővé tette a novemberi biztonsági frissítéseit.
-
A Microsoft SQL Server egy biztonsági hibajavítást kapott.
-
A SharePoint Serverhez ezúttal egy biztonsági frissítés érkezett.
-
Két biztonsági javítással bővült a Django.
-
A Zimbra Collaboration (ZCS) fontos biztonsági hibajavításokat kapott.
A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.
Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










