Pipa lesz a nem biztonságos oldalakra a Google

​A Google Chrome szeptembertől már a nem biztonságos weboldalakra történő figyelmeztetésekre fogja helyezni a hangsúlyt a címsorban.
 

A webböngészők esetében megszokhattuk, hogy amennyiben biztonságos, titkosított kommunikációt használó, HTTPS-alapú weboldal letöltésére kerül sor, akkor az alkalmazások címsorában megjelenik a biztonságra utaló zöld lakat ikon, esetenként az is, hogy "biztonságos" a weblap. A tanúsítvány típusától függően akár annak a szervezetnek a nevét is kiírják, amelyhez a weboldal tartozik. Természetesen a fentiek alól a Google Chrome sem kivétel. 


Azonban a Google úgy határozott, hogy ősszel módosít az eddigi szemléleten. A Chrome 69-es verziójától kezdődően már nem fogja kiírni, hogy "biztonságos" a címsorban, hanem csak egy lakattal jelzi, hogy titkosított a kommunikáció a felhasználó által letöltött weboldal esetében. A Chrome 70 pedig a "Nem biztonságos" kifejezést fogja pirossal megjeleníteni a hagyományos HTTP protokollt alkalmazó webhelyek esetében. Vagyis ősztől már a védtelen weblapok lesznek a figyelem középpontjában.


A Google által bejelentett változások első hallásra nem tűnnek komolynak, ugyanakkor jól tükrözik az interneten végbemenő változásokat. A vállalat statisztikái szerint ugyanis manapság már a weboldalak egy jelentős hányada támogatja a HTTPS-alapú adatforgalmat, így egyre inkább a maradék, nem titkosított oldalakra kell helyezni a hangsúlyt. 

"Azt reméljük, hogy e változások tovább segítik az alapértelmezetten biztonságos és könnyen kezelhető Web felé vezető utón való előrehaladást. A HTTPS olcsóbban és könnyebben megvalósítható mint korábban, így nem érdemes halogatni a protokollra való migrációt" - nyilatkozta Emily Schechter, a Chrome Security termékmenedzsere.
 
  1. 3

    A macOS kompatibilis LibreOffice kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  2. 4

    Kritikus sebezhetőség megszüntetésére van szükség a HPE OneView esetében.

  3. 4

    A WatchGuard Firebox kapcsán egy súlyos sérülékenység megszüntetésére van szükség.

  4. 4

    A Tenable Nessus egy jelentős biztonsági frissítést kapott.

  5. 4

    A Google Chrome újabb két biztonsági javítással gyarapodott.

  6. 3

    A Kubernetes egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  7. 4

    A Microsoft Edge három biztonsági hibát orvosolt az Edge webböngésző kapcsán.

  8. 4

    A TeamViewer DEX Client for Windows három biztonsági hibát tartalmaz.

  9. 3

    Tíz biztonsági hibajavítást adtak ki a GitLab fejlesztői.

  10. 4

    Az Apple 26 biztonsági rést foltozott be az iOS és az iPadOS operációs rendszerein.

Partnerhírek
Ünnepi akciók vagy csapdák

Az ünnepi időszakban még inkább megnő az online vásárlások száma, ezzel együtt a csalók aktivitása is.

Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?

A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik.

hirdetés
Közösség