Nem áll le az adatlopó StealC trójai
Megjelent a StealC kártékony program legújabb kiadása, amely még nagyobb veszélyt jelent a bizalmas adatokra nézve.
A StealC trójai 2023-ban vált elérhetővé egyes hackerfórumokon. Akkor 200 dolláros havidíj ellenében lehetett hozzájutni és használni kibertámadások során. Azóta is töretlenül fejlődik, ami meglehetősen aggasztó hír a bizalmas adatok biztonságának szempontjából. (Tavaly például azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Chrome és Edge webböngészőket kiosk üzemmódba állította át, és így próbálta zárolni a fertőzött számítógépeket).
A StealC legújabb verziójára a Zscaler biztonsági kutatói akadtak rá. Megállapították, hogy a károkozó második generációja márciusban jelenhetett meg először, és azóta is számos javítást, frissítést kapott. Jelenleg a 2.2.4-es verziónál tart az ártalmas program.
Prémium előfizetéssel!
-
A Tenable Network Monitor jelentős biztonsági frissítést kapott.
-
A Firefox fejlesztői négy sebezhetőséget orvosoltak.
-
Az Asteriskhez két biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.
-
A D-Link egyes routerei esetében egy súlyos biztonsági rendellenességre derült fény.
-
A TYPO3 több biztonsági frissítést is kapott.
-
A Mozilla két biztonsági hibát javított a Thunderbirdben.
-
A BIND-hoz egy biztonsági hibajavítás vált letölthetővé.
-
Tucatnyi biztonsági frissítés érkezett a Dell Storage Managerhez.
-
Számos kockázatos sebezhetőséget javított az IBM a QRadar kapcsán.
-
A PyTorch egy veszélyes sérülékenységet tartalmaz.
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen más módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Az ESET kutatói átfogó elemzést tettek közzé a zsarolóvírus ökoszisztémában bekövetkezett jelentős változásokról, különös figyelmet fordítva a domináns RansomHub csoportra.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat