Megmenthetők a Yanluowang vírus által tönkretett fájlok
Elérhetővé vált az elsősorban célzott támadásokban szerepet kapó Yanluowang zsarolóvírus ellenszere.
A Yanluowang tavaly ősszel kezdett terjedni, amikor célzott kibertámadások során okozott károkat fájlok titkosításával. Amikor felkerült egy rendszerre, akkor azon leállította azokat a folyamatokat, amelyek számára értékes állományokat zároltak, majd nekilátott a titkosításnak. A károkozó nem kímélte a virtuális gépekhez tartozó állományokat sem.
A Yanluowang jelenléte elsősorban onnan ismerhető fel, hogy maga után .yanluowang kiterjesztéssel ellátott, kompromittált fájlokat hagy. A Kaspersky biztonsági kutatói alaposan szemügyre vették a működését, és egy olyan sérülékenységre akadtak, amelynek kihasználásával dekódolni tudták a károkozó által tönkretett fájlokat.
A biztonsági cég tájékoztatása szerint a Yanluowang alapvetően kétféle módon titkosítja az állományokat azok méretétől függően. A 3 GB méretűnél kisebb fájlokat teljes egészében kódolja, míg az ezeknél nagyobbakat "sávokban" titkosítja. Emiatt a most elérhetővé vált dekódolási eljárás is két részre tagolódik. Ahhoz, hogy a kisebb és a nagyobb fájlok is helyreállíthatóvá váljanak szükség van arra, hogy rendelkezésre álljon néhány 3 GB-nál kisebb és nagyobb fájl kódolt és kódolatlan változatban egyaránt. Amennyiben ez adott, akkor minden fájl helyreállhatóvá válhat.
Prémium előfizetéssel!
-
A Discourse-hoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
Az Amazon AWS CLI egy biztonsági hibát tartalmaz.
-
A Cisco kiadta az IOS legújabb biztonsági frissítéseit.
-
A PHP-hez négy biztonsági frissítés érkezett.
-
A Samsung számos alkalmazásához adott ki biztonsági frissítéseket.
-
A Zyxel egy biztonsági javítást adott ki egyes hálózatbiztonsági megoldásaihoz.
-
Az N-able N-central két sebezhetőség miatt szorul frissítésre.
-
A Go jelentős mennyiségű sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A WeeChat kapcsán három biztonsági hiba látott napvilágot.
-
Az Autodesk AutoCAD szoftverek három biztonsági javítást kaptak.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











