Megkedvelte az SQL Servert a Maggie vírus
Világszerte több száz SQL Server kiszolgálót fertőzött meg az a kártékony program, amely a szervereket teljes mértékben kiszolgáltatottá tudja tenni a külső károkozásokkal szemben.
A DCSO CyTec biztonsági kutatói egy komoly fenyegetést jelentő kártékony program megjelenésére hívták fel a figyelmet. A károkozó legfontosabb jellemzője, hogy kifejezetten Microsoft SQL Servert futtató kiszolgálók megfertőzésére alkalmas. Amiért ilyen "válogatós", az nem más, minthogy olyan specifikus SQL utasításokkal vezérelhető, amelyek alapvetően a Microsoft adatbáziskiszolgálójával kompatibilisek.
Az eddigi vizsgálatok szerint a Maggie névre keresztelt kártevőhöz egy sqlmaggieAntiVirus_64.dll (Extended Stored Procedure DLL) fájl tartozik, amely egy olyan tanúsítvánnyal lett aláírva, ami egy DEEPSoft Co. Ltd nevű, dél-koreai céghez kapcsolódik. (Elképzelhető, hogy korábban a vírusíróknak sikerült megszerezniük e vállalat tanúsítványát, és most ezzel élnek vissza.)
A szóban forgó DLL-állomány feladata, hogy kiterjessze az SQL server képességeit, főleg olyan irányba, hogy SQL-utasításokkal minél több fájlművelet legyen végrehajtható. Emellett egy hátsó kapu kiépítésére is alkalmas, amelyen keresztül jelenleg 51 utasítást adhatnak ki a támadók. Többek között az alábbiakat:
- rendszerinformációk lekérdezése
- programok futtatása
- fájlműveletek
- távoli asztali kapcsolatok engedélyezése
- SOCKS5 proxy létrehozása
- TCP-adatforgalom és port átirányítás
- brute force támadások indítása további SQL kiszolgálók ellen.
A Maggie négy exploitot is tartalmaz, amelyek révén további nemkívánatos műveleteket tud végrehajtani. Egyebek mellett új felhasználói fiókokat hozhat létre az elkövetők kívánalmainak megfelelően.
Prémium előfizetéssel!
-
Fél tucat biztonsági frissítés érkezett a Dompdf-hez.
-
A Zimbra fontos biztonsági frissítést kapott.
-
Fél tucat biztonsági hiba javítására került sor a Cisco RoomOS-ben.
-
A Drupal fejlesztői három biztonsági rést foltoztak be.
-
A 7-Zip egy súlyos sebezhetőséget tartalmaz.
-
Az NGINX Open Source három biztonsági javítást kapott.
-
Egy magas kockázatú sebezhetőség megszüntetésére van szükség az ImageMagickben.
-
A FreeRDP jelentős biztonsági frissítést kapott.
-
A Fortinet fontos biztonsági javítást adott ki a FortiSandboxhoz.
-
A Fortinet számos biztonsági rést foltozott be a FortiOS-en.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











