Megelégelte az androidos kémkedést a Google
Kezdenek kiszivárogni a technikai információk az idén debütáló, új Android verzióval kapcsolatban. Egy fontos biztonsági újításról hullt le a lepel.
A Google pontosan tisztában van azzal, hogy a mobil eszközök esetében az Android tart számot a legnagyobb érdeklődésre a kiberbűnözők körében. Ezért aztán több fronton folyik a küzdelem. Egyrészt a Google Play védelmi képességeinek folyamatos megerősítésével igyekszik a vállalat elérni, hogy a lehető legkevesebb nemkívánatos app kerüljön be a hivatalos alkalmazásáruházba. Persze vannak olyan esetek, amikor a csalóknak minden óvintézkedést sikerül megkerülniük, de azért a szűrési mechanizmusok sokat segítenek a kockázatok csökkentésében. A cég egy korábbi jelentésében arról számolt be, hogy 2017 során több mint 700 ezer nemkívánatos appot távolított el a Play áruházból. Ez 70 százalékkal több, mint a 2016-os eredmény. A káros alkalmazások 99 százalékát meg azelőtt sikerült detektálni, mielőtt azok felkerülhettek volna a mobil eszközökre.
A Google a Play felügyelete mellett az Android védelmi képességeinek fejlesztését sem mellőzi, még akkor sem, ha esetenként nem éppen gyorsan reagál a biztonsági trendekre. Ez mondható el az Android jövőbeli újdonságáról is.
Végre nehezebb lesz a kémprogramoknak
Prémium előfizetéssel!
-
A Laravel Framework kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A PyPDF esetében három biztonsági rést kell megszüntetni.
-
18 biztonsági rést foltoztak be az OpenSSL fejlesztői.
-
Egy tucat biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe InDesignhoz.
-
Az Adobe Acrobat és Reader szoftverek frissítésével 20 sebezhetőség szüntethető meg.
-
Az Adobe Dreamweaver fontos biztonsági frissítést kapott.
-
A Veeam Backup & Replication egy súlyos biztonsági hibát tartalmaz.
-
Ismét jelentős mennyiségű hibajavítás érkezett a Google Chrome-hoz.
-
A Check Point egy súlyos sebezhetőségről számolt be.
-
Telepíthetővé váltak a Windows júniusi biztonsági frissítései.
Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.
Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











