Lefejezték a milliós károkat okozó kiberbandát

Nemzetközi összefogás keretében az elmúlt napokban sikerült lefülelni az egyik legtöbb kárt okozó kiberbandát.
 

Az Europol vezetésével jelentős sikert könyvelhettek el a különböző országok hatóságai, ugyanis sikerült letartóztatni az Avalanche kiberbűnözői hálózat irányítóit, aminek következtében az alvilági hálózat megbénult. Az akcióra egy négy éve tartó felderítő munka eredményeként kerülhetett sor, amelyben nagy szerep hárult a bűnüldöző szervek nemzetközi szintű összefogására. Az Europol mellett az Eurojust, az FBI és több mint 25 ország rendőrségének közreműködésével valósult meg a banda elleni fellépés.
 
A nagyszabású akció nem véletlenül keltett komoly visszhangot, ugyanis egy olyan csoportot sikerült lefülelni, amely a korábbiakban több mint 180 országban okozott károkat. Nem is akármekkorákat. Becslések szerint a banda tevékenységéhez köthető veszteségek több százmillió euróra rúghatnak. Csak Németországban 6,3 millió eurós kárról szólnak a hírek.
 
Az Avalanche csoport tagjai legtöbbször megtévesztő elektronikus levelek révén értek el, hogy a felhasználók számítógépei megfertőződjenek. Ezt követően banki adatokat loptak, vagy elosztott szolgáltatásmegtagadási támadásokat kezdeményeztek. Legalább félmillió rendszer megfertőződésében lehetett szerepük.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  2. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

  3. 4

    Az Apache Tomcathez elérhetővé váltak a legújabb biztonsági frissítések.

  4. 4

    Az NGINX egy 16 éve létező biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  5. 4

    A Microsoft egy kritikus veszélyességű, nulladik napi hibáról számolt be az Exchange Server kapcsán.

  6. 4

    Kritikus veszélyességű sérülékenység található az Eximben.

  7. 4

    A Samba frissítésével három biztonsági hiba szüntethető meg.

  8. 4

    Az Adobe három hibajavítást adott ki a Adobe Premiere alkalmazásához.

  9. 4

    Az Adobe négy biztonsági rést foltozott be az Illustrator szoftveren.

  10. 4

    Az Adobe frissítette a Commerce és Magento megoldásait.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség