Nem sikerül megválni a sok sebből vérző FTP-től
A sokat látott FTP protokoll még mindig meghatározó szerepet tölt be, miközben nagyon komoly biztonsági kockázatokat hordoz a használata.
A Censys biztonsági kutatói úgy határoztak, hogy két év eltelte után ismét megvizsgálják az FTP-protokollal kapcsolatos trendeket. A kutatásuk érdekes és egyben meglehetősen aggasztó képet fest a fájlátviteli szolgáltatásokról.
A kutatók internetes statisztikai és telemetriai adatok alapján hatmillió olyan rendszert, illetve kiszolgálót mutattak ki, amelyek az internet felől szabadon elérhetők, és FTP-szolgáltatást is biztosítanak. Ez összességében azt jelenti, hogy a korábbi, 2024-es felméréshez képest 40 százalékos csökkenés figyelhető meg az FTP használatát illetően. Ugyanakkor a hatmilliós szám még mindig nagyon elgondolkodtató biztonsági szempontból. Különösen azért, mert a kutatás során arra is fény derült, hogy e rendszerek megközelítőleg 50 százaléka nem támogat titkosított fájlátvitelt.
A több évtizedes múltra visszatekintő FTP titkosítási mechanizmusok nélküli használata nagyon komoly kockázatokat hordoz. Amikor 1971-ben Abhay Bhushan elérhetővé tette az FTP első specifikációját, akkor még a biztonság nem volt igazán szempont. Azóta viszont sok minden megváltozott a különféle hálózati protokollokkal kapcsolatos teljesítmény és biztonsági elvárások tekintetében.
Prémium előfizetéssel!
-
A Microsoft két biztonsági hibajavítást adott ki a Microsoft Defenderhez.
-
Számos biztonsági frissítés érkezett a Dovecothoz.
-
A Postfix fejlesztői egy közepes veszélyességű hibát orvosoltak.
-
A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.
-
A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.
-
A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.
-
A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.
-
Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.
Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











