Komoly fegyverrel álltak elő a netes zsarolók
A Hello XD zsarolóvírus fájlok titkosítása mellett hátsó kaput is létesít a fertőzött rendszereken.
A Hello XD zsarolóvírus tipikus példája annak, amikor egy hírhedt vírus forráskódja elérhetővé válik az interneten, amit aztán a vírusírók felhasználnak a céljaik elérése érdekében. A tavaly novemberben felfedezet Hello XD ugyanis a korábban nagyon komoly károkokat okozó Babuk zsaroló program kiszivárgott forráskódjára épül. Ennél fogva a Babuk minden fontosabb jellemzőjével rendelkezik, így azzal is, hogy többszörös zsarolásra képes. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem kizárólag fájlok titkosításával okoz károkat, hanem adatszivárogtatással is.
A kártékony program a tavalyi megjelenését követően viszonylag állandó funkcionalitással terjedt, azonban a Palo Alto Networks biztonsági kutatói az elmúlt napokban jelentősebb történésekre figyeltek fel a károkozó kapcsán.
Kiderült, hogy a kiberbűnözők körében hadra foghatóvá vált a Hello XD 2.0-ás verziója, amely sajnos számos olyan újdonsággal szolgál, amik egyrészt megnehezítik a detektálását és az eltávolítását, másrészt még jelentősebb károkozásokra adnak módot.
Prémium előfizetéssel!
-
A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










