Kihúzták a BianLian zsarolóvírus méregfogát

​Az Avast elérhetővé tette azt az ingyenes szoftvert, amelynek segítségével a BianLian zsarolóvírus által titkosított fájlok dekódolhatóvá válhatnak.
 

A BianLian zsarolóvírus 2022 nyáran kezdett igazán intenzíven terjedni, és jó néhány nagyobb szervezet hálózatába is bekerült. A károkozó fájlok titkosítása mellett alkalmas adatszivárogtatásra is, így duplán képes zsarolni. Az alapverziója 1013 különféle fájltípus felderítését és titkosítását teszi lehetővé a csalók számára, ami egyben azt is jelenti, hogy a fertőzött számítógépeken nagyon komoly pusztításra képes. (A kódolt fájlok neve a fertőzést követően ".bianlian" kiterjesztéssel egészül ki.)

Az Avast biztonsági kutatóinak sikerült egy olyan módszert kidolgozniuk, amelynek révén a BianLian által titkosított állományok helyreállíthatóvá válthatnak a dekódoló kulcs ismerete nélkül is. A biztonsági cég egy olyan - telepítést sem igénylő - segédprogramot adott ki, amivel a helyreállítás felhasználóbarát módon, egyszerűen kivitelezhető, teljesen ingyenesen. 

Sajnos azonban azért vannak korlátjai a segédprogramnak. Egyrészt szükség van egy olyan fájlra, amelyből rendelkezésre áll az eredeti és a BianLian által elkódolt változat is. Emellett a szoftver jelenleg csak egy variáns által titkosított fájlokat tudja helyreállítani. (Az Avast jelezte, hogy dolgozik azon, hogy további variánsok ellenszere is rendelkezésre álljon.)

Az Avast segédprogramja a cég weboldaláról tölthető le. 
 
  1. 4

    Az NGINX Open Source három biztonsági javítást kapott.

  2. 3

    Egy magas kockázatú sebezhetőség megszüntetésére van szükség az ImageMagickben.

  3. 4

    A FreeRDP jelentős biztonsági frissítést kapott.

  4. 4

    A Fortinet fontos biztonsági javítást adott ki a FortiSandboxhoz.

  5. 4

    A Fortinet számos biztonsági rést foltozott be a FortiOS-en.

  6. 4

    A Zoom fejlesztői veszélyes sebezhetőséget szüntettek meg.

  7. 4

    A Mozilla két biztonsági hiba miatt frissítette a Firefox webböngészőt.

  8. 4

    Az Adobe Illustrator fontos biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    13 biztonsági javítás vált elérhetővé az Adobe e-kereskedelmi alkalmazásaihoz.

  10. 4

    Az Adobe Premiere kapcsán négy biztonsági hibára derült fény.

Partnerhírek
Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

hirdetés
Közösség