Ilyen segítséget soha ne fogadjon el!

A technikai támogatásos csalások egyre többször élnek vissza a Microsoft Azure szolgáltatásaival. A támadások valóban megtévesztőek, de azért kellő odafigyeléssel felismerhetők. Mutatjuk, hogyan.
 

Az online csalások egyik típusát azon károkozások jelentik, amikor az elkövetők technikai támogatást ajánlanak fel a felhasználóknak. Ennek során megtévesztő, alaptalan üzeneteket jelenítenek meg a számítógépeken, például vírusfertőzéssel riogatnak. Az üzeneteikben ekkor elhelyeznek telefonszámokat is. Ha a felhasználó felveszi a kapcsolatot - a mondvacsinált - támogatással, akkor először távoli hozzáférést kérnek tőle hibaelhárítási céllal, vagy különféle programokat telepíttetnek fel vele. Ilyen módon a csalók elérhetik a felhasználó PC-jét, illetve azt éppen a "segítségnyújtás" közben fertőzhetik meg.
 
A technikai támogatásos fenyegetések során az elkövetők természetesen arra törekednek, hogy az akcióik minél hihetőbbek legyenek, ne keltsenek gyanút. Ezért egyre gyakrabban fordulnak egyebek mellett a Microsoft Azure szolgáltatásai felé, ahol viszonylag olcsón tudnak tárhelyre szert tenni olyan módon, hogy még a Microsoft ismertségével is vissza tudnak élni.
 
A MalwareHunterTeam biztonsági kutatói a legutóbbi vizsgálataik során 200 olyan kártékony weboldalt szűrtek ki, amelyek az Azure App Services-on keresztül működtek, és egytől egyig a szóban forgó támadásokat segítették elő. A szakemberek ezeket jelezték a Microsoftnak, de a tapasztalat azt mutatja - vélhetőleg a sok bejelentés miatt -, hogy a vállalat viszonylag lassan tud reagálni e problémákra. A kutatók szerint átlagosan 4-5 napra van szükség ahhoz, hogy a Microsoft letiltsa az ártalmas webhelyeket. Ennyi idő pedig bőven elegendő a csalók számára, hogy új tárhelyre költözzenek, és onnan folytassák az akcióikat.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.

  2. 3

    A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 3

    10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.

  4. 4

    A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.

  5. 4

    A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  6. 4

    A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.

  7. 4

    A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.

  8. 3

    Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.

  9. 4

    Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.

  10. 4

    Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség