Ilyen egy trükkös webkamerás kémkedés
Biztonsági kutatók egy olyan technikát dolgoztak ki, aminek felhasználásával észrevétlenül lehet kép- és videofelvételeket készíteni a Mac számítógépeken.
Már eddig is léteztek olyan kártékony programok, amelyek a Mac számítógépek megfertőzésére voltak képesek, és kémkedést tettek lehetővé. Egyebek mellett a Crisis, az Eleanor és a Mokes (DropboxCache) károkozók is rendelkeztek olyan összetevőkkel, amik révén hang- és videofelvételeket tudtak készíteni az áldozatukul eső rendszereken. Ugyanakkor a legtöbb esetben az ilyen jellegű kémkedés azzal járt, hogy a fertőzött Mac-en a webkamera aktiválásakor felvillant egy LED, amiből a felhasználó értesülhetett arról, hogy valamilyen szoftver hozzáfért a kamerához, és aktiválta azt.
2013-ban biztonsági kutatók bemutattak egy olyan módszert, amelynek révén a régebbi Mac OS X operációs rendszereken a LED működése manipulálhatóvá vált, azaz úgy lehetett a webkamerát bekapcsolni, hogy annak nem volt jól látható jele. Ráadásul ehhez sem root jogosultságra, sem a számítógéphez való fizikai hozzáférésre nem volt szükség. Azonban az Apple változtatott a kamerakezelésen, és a LED befolyásolása a korábbi módszerrel már nem volt kivitelezhető. Patrick Wardle, a Synack kutatási igazgatója szerint most azonban egy olyan technikát sikerült kidolgozniuk, amely szükségtelenné teszi a LED-del való bíbelődést.
Rejtett kémkedés
Prémium előfizetéssel!
-
A GLPI fejlesztői öt biztonsági rést foltoztak be.
-
A Flask egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
Elkezdődött a FortiClient EMS egyik súlyos sérülékenységének kihasználása a kibertérben.
-
A WatchGuard Fireware OS-hez egy újabb biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
Az IBM Db2 több újonnan feltárt sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Újabb biztonsági frissítés érkezett az IBM QRadar SIEM-hez.
-
Kritikus biztonsági problémára derült fény az Axios-ban.
-
A FreeBSD-hez négy biztonsági javítás érkezett.
-
Magas veszélyességű sebezhetőségre derült fény a Vim kapcsán.
-
A WatchGuard biztonsági frissítést adott ki a Fireware OS-hez.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











