Felfegyverezte az Office 365-öt a Microsoft

A Microsoft számos technológia segítségével tette biztonságosabbá az egyéni és az otthoni felhasználóknak szánt Office 365 szolgáltatásait.
 

Azt már megszokhattuk, hogy a Microsoft rendszeresen jelent be olyan fejlesztéseket, amik a manapság egyik legfontosabb megoldásának számító Office 365 funkcionalitását és biztonságát hivatottak kiterjeszteni. Ugyanakkor az Office 365-ön belül megfigyelhető egyfajta kettősség, mivel az otthoni és az üzleti felhasználóknak szánt verziók azért nem ugyanabban az ütemben fejlődnek. Persze ez abból a szempontból érthető, hogy az üzleti igények nyilván mások. Különösen a biztonság és a kockázatok szempontjából. Csakhogy vannak olyan fenyegetettségek, amik ellen az egyéni felhasználóknak épp úgy fel kell venniük a kesztyűt, mint a vállalatoknak, intézményeknek. Tipikusan ilyen területet fednek le a zsaroló programok. A Microsoft erre reagálva bejelentette, hogy az eddig csak üzleti előfizetéseknél hozzáférhető OneDrive File Restore szolgáltatást az egyéni felhasználók számára is elérhetővé teszi.
 
A File Restore a OneDrive felhős szolgáltatás fontos része. A segítségével 30 napra visszamenőleg "visszagörgethetők" az egyes fájlok különféle verziói. Vagyis, ha egy számítógép zsarolóvírus áldozata lesz, és a tönkretett fájlok leszinkronizálódnak a OneDrive révén a felhőbe, akkor mostantól egy régebbi, de ép fájlverzió még mindig visszatölthető. Ezt a folyamatot az is segíti, hogy a OneDrive rendelkezik olyan integrált védelmi technológiákkal, amelyek különféle elemzések alapján képesek riasztani a felhasználót abban az esetben, ha azt észlelik, hogy zsarolóvírus manipulálta a fájlokat. A File Restore kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy az ingyenes OneDrive felhasználóinak állományai ebben a védelemben nem részesülnek.
 
Még néhány finomság
 
Az Office 365 kapcsán a Microsoft további biztonsági megoldásokat is bejelentett, amik egy része szintén az otthoni felhasználók berkein belül számít majd újdonságnak. Egyrészt tovább finomodott az elektronikus levelek végponttól végpontig történő titkosítása. E téren a Microsoft sok erőforrást áldoz a fejlesztésekre, és az elmúlt időszakban több biztonsági újdonsággal is előrukkolt. Ezeket érdemes is kihasználni a mindennapok során. Sajnos ez a fajta titkosítás még mindig akkor működik kényelmesen, ha az érintettek Outlookot, az Outlook.com weboldalt, a Windows Mailt vagy az Outlook app Android, illetve iOS kompatibilis változatai használják. Ugyanakkor mostantól van lehetőség egyszer használatos kódokkal is védeni a leveleket, és azokat ilyen módon elérhetővé tenni az arra felhatalmazottak számára. Emellett a mellékletek különálló titkosítása is megoldódott. Sőt mostantól a levelek továbbítása is korlátozható bizonyos határokon belül.
 
Az elektronikus levelezés biztonságát azzal is fokozták a fejlesztők, hogy az Outlook.com esetében kiterjesztették a vírusvédelmet, illetve az adathalász tartalmak ellen védő szűrőket az e-mailek csatolmányaira is. A Word, Excel, PowerPoint állományokba ágyazott hivatkozások pedig még egy extra ellenőrzésen is átesnek.
Vélemények
 
  1. 4

    A Moodle kapcsán egy veszélyes biztonsági résről jelentek meg információk.

  2. 4

    Az XnView több sebezhetőséget is tartalmaz.

  3. 1

    A Fakeslic trójai a felhasználók megtévesztésével próbál felkerülni a kiszemelt számítógépekre.

 
Partnerhírek
​Kiberbűnözés a dark weben

A kiberbűnözés 3 billió (milliószor millió) dolláros kiadást jelentett világszerte 2015-ben, és az előrejelzések szerint ez az összeg 2021-re 6 billióra emelkedik.

​Több millió autó(s) lehet veszélyben az okos riasztók miatt

Több millió autóba szerelték be olyan, mobiltelefonnal irányítható riasztókat, amelyek komoly biztonsági hibáik miatt nemhogy megvédik, de sokkal sérülékenyebbé teszik az autókat és az autósokat is.

hirdetés
Közösség
1