Fájlszervereket és NAS-okat titkosít a MegaLocker zsarolóvírus
A MegaLocker zsarolóvírus letért az elődjei által kitaposott útról, és PC-k helyett inkább fájlszervereket, hálózati adattárolókat ostromol.
A zsaroló programok túlnyomó többsége a PC-k megfertőzésére specializálódott. Azokat vagy zárolják, vagy titkosítják a rajtuk tárolt fájlokat. Az is gyakorta előfordul, hogy a számítógépekben helyet kapó adattárolókon lévő állományok használhatatlanná tételét követően "szétnéznek" a hálózatban is, és megosztásokon keresztül próbálnak további fájlokat tönkre tenni. A MegaLocker nevű vírus azonban némileg más megközelítést alkalmaz, ugyanis nem a fertőzött PC-ken okoz közvetlen károkat, hanem a fájlszervereken, hálózati adattárolókon (például NAS-okon).
A MegaLocker célja, hogy minél több Samba alapú rendszert tudjon térdre kényszeríteni, majd az üzemeltetők, felhasználók megzsarolásával igyekszik bevételhez juttatni a terjesztőit. A szerverekhez brute force módszerekkel próbál hozzáférni, vagyis elsősorban azok a kiszolgálók vannak veszélyben, amelyeket gyenge jelszavak védenek. Amennyiben a MegaLocker sikerrel jár, és hozzáfér egy hálózati adattárolóhoz, akkor azon rögtön elkezdi titkosítani azokat a fájlokat, amikhez van írási jogosultsága. A kompromittált állományokat a .crypted kiterjesztéssel egészíti ki, majd szöveges fájlokat hoz létre (!DECRYPT_INSTRUCTION.TXT. néven), amik a zsaroló üzenetét tartalmazzák.

A zsaroló program nem kizárólag a fájlok titkosítása terén próbál újítani, hanem a zsarolás mikéntjét illetően is. Mindez azt jelenti, hogy a vállalati áldozataitól 800 dollárt, míg a magánszemélyektől 250 dollárt követel. A zsarolók azt is kikötik, hogy ha valaki magánszemélyként (azaz olcsóbban) kívánja visszaszerezni a fájljait, akkor küldenie kell magáról egy fényképet a személyes adataival egyetemben, hogy beazonosítható legyen. A zsarolók közlik, hogy maximum 3 fájlt ingyenesen helyreállítanak, hogy ezzel is bizonyítsák azt, hogy képesek lesznek a fizetés után az állományok megmentésére. Ettől azonban még nem javasolt a követelések teljesítése.
Prémium előfizetéssel!
-
Az ImageMagick egy biztonsági hibát tartalmaz.
-
Az OpenBSD kapcsán egy közepes veszélyességű biztonsági hibát kell megszüntetni.
-
A Docker Desktop for Windows egy biztonsági hibajavítást kapott.
-
Az Apache Tomcathez két hibajavítás vált elérhetővé.
-
Az FFmpeg kapcsán három sérülékenység került napvilágra.
-
A Dell a Storage Managerhez egy fontos frissítést adott ki.
-
A BIND-hoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A FortiADC egy fontos biztonsági frissítést kapott.
-
Az Oracle 18 biztonsági javítást adott ki a MySQL Serverhez.
-
Az Oracle Database frissítésével 11 biztonsági hiba orvosolható.
Az iskolakezdés sok családban nemcsak a füzetek és tolltartók beszerzését jelenti, hanem az első saját okoseszköz – telefon, tablet vagy laptop – megvásárlását is a gyerekek számára.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










