Egymásra talált két felhős biztonsági cég

​A felhő alapú rendszerek, szolgáltatások biztonságával foglalkozó Exabeam felvásárolta a SkyFormation vállalatot.
 

A 2014-ben alapított SkyFormation öt év után eladósorba került. Hamar érkezett is a vevő: az Exabeam menedzsmentje úgy határozott, hogy a cégük történetének első felvásárlási üzleteként bekebelezik a SkyFormationt, amellyel amúgy eddig is volt együttműködési megállapodásuk. A döntés persze nem meglepő, hiszen a két vállalat tevékenységét tekintve egy hajóban evezett.
 
A SkyFormation az elmúlt években olyan technológiát fejlesztett ki, amelynek segítségével több mint 30 különböző felhő (Amazon Web Services, GitHub, Google, Microsoft Office 365, Salesforce stb.) szolgáltatásból lehet biztonsági szempontból lényeges adatokat kinyerni, majd azokat különböző SIEM (Security Information and Event Management) eszközök felé továbbítani. Eközben pedig megteremtődik a naplóadatok egységes formátumra való konvertálásának és a kontextus alapú elemzések lehetősége. Mindez pedig a felhős szolgáltatások kapcsán felmerülő biztonsági események egységes, akár központosított kezelését alapozza meg.
 
Mivel az Exabeam is a felhő alapú biztonsági szolgáltatások felé mozdult el, ezért nem meglepő, hogy a SkyFormation technológiát jól tudja hasznosítani. Egyrészt már eddig is adott volt a kompatibilitás a két cég megoldásai között, de mostantól az Exabeam szorosabb integrációt tud kialakítani. Így a SkyFormation technológiák szerves részévé válhatnak annak a cloud platformnak, amely fenyegetettségelemzést, naplóadat tárolást és incidensreagálást is biztosít.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Google fontos frissítést adott ki a ChromeOS operációs rendszerhez.

  2. 4

    Számos biztonsági hiba megszüntetésére nyílt lehetőség a Spring Frameworkben.

  3. 4

    A Next.js esetében két veszélyes biztonsági rés befoltozására nyílt lehetőség.

  4. 3

    A Grafana egy biztonsági javítással bővült.

  5. 4

    Az Apache Tomcathez tíz biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

  6. 3

    Letölthetővé vált az OpenSSL legújabb biztonsági frissítése.

  7. 3

    Az Adobe Illustratorhoz egy biztonsági javítás vált telepíthetővé.

  8. 4

    Jelentős biztonsági frissítés érkezett a Spring keretrendszerhez.

  9. 4

    A Veeam ONE egy magas veszélyességi besorolással ellátott hibát tartalmaz.

  10. 3

    Az Nmap egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

hirdetés
Közösség