Kémkedő Ledger tárcák segítik a csalókat
A Ledger megerősítette, hogy manipulált kriptotárcák kerültek forgalomba, amelyek már károkozásokhoz is hozzájárultak.
A napokban számoltunk be arról, hogy az interneten olyan hamis okostelefonok váltak rendelhetővé, amelyek már a csomagolásukból történő kibontásukkor fertőzöttek voltak egy mobilvírussal. Most pedig arra derült fény, hogy nem kizárólag okostelefonokat érintenek az ilyen típusú károkozások, hanem egyebek mellett hardveres kriptotárcákat is.
Az utóbbi napokban az interneten több olyan felhasználói bejegyzés jelent meg, melyek szerint a panaszosoknak rejtélyes módon csapolták meg a kriptotárcáját annak ellenére, hogy biztonságosnak vélt hardveres eszközökkel védték a magánkulcsaikat. Kis idő múlva a szálak elkezdtek összefutni, és minden jel arra utalt, hogy a probléma egyes Ledger X tulajdonsokat érint. Emiatt a gyártó is bekapcsolódott a vizsgálatokba.
A Ledger szakemberei először arra jöttek rá, hogy a közös pontot a CryptoBilis jelenti, amely Ázsia egyes országaiban látja el a gyártó hardveres termékeinek disztribúciós feladatait. A pórul járt felhasználók mindegyikének esetében beigazodott, hogy a CryptoBilis-en keresztül jutottak hozzá a Ledger X eszközökhöz.
A további vizsgálatok alapján a Ledger elismerte, hogy valóban olyan kriptotárcák kerültek forgalomba, amelyeket hardveresen manipuláltak. Azt azonban egyelőre nem részletezte a gyártó, hogy ez pontosan milyen módon valósult meg, és az ellátási lánc mely pontján történt a károkozás. Ennek kiderítése érdekében hatóságok bevonásával folyik a nyomozás.
Időközben az interneten több kutatócsoport jelezte, hogy tudomása van manipulált Ledger X eszközökről. A Tibane Labs úgy nyilatkozott, hogy két olyan Ledger X eszközt is rendelt már, amelyek kompromittáltak voltak. Az egyiket a japán Amazonon keresztül vásárolta, míg a másikhoz a japán Yahoo! Auctions révén jutott hozzá.
A Ledger arra kérte azon felhasználókat, akik a CryptoBilis-en keresztül vásároltak az utóbbi időben Ledger X-et, hogy ne állítsák be azt, vagy ha ezt már megtették, akkor cseréljék ki az eszközt.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
A TinyMCE egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Három biztonsági hibát orvosolt az Arista a Wi-Fi AP-k kapcsán.
-
A cups esetében három biztonsági rés megszüntetésére van szükség.
-
Az Angularhoz három biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Django frissítésével négy biztonsági rés foltozható be.
-
Kritikus veszélyességű sérülékenységre figyelmeztetett a Citrix a NetScaler kapcsán.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










