Egyediségre törekszik a Trigona zsarolóvírus

A Trigona zsarolóvírus egy egyedi fejlesztésű adatszivárogtató eszköz révén próbálja kerülni a feltűnést, és az adatlopást új szintre emelni.
 

A Trigona zsarolóvírus először 2022-ben jelent meg, és azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy dupla zsarolásos támadásokban jutott szerephez. Vagyis nem kizárólag fájlokat titkosított, hanem adatokat is kiszivárogtatott az általa kompromittált rendszerekből. 2023 októberében aztán ukrán kiberaktivisták csapást mértek a károkozó mögött lévő infrastruktúrára, aminek következtében az megbénult. Viszont már akkor fennállt a lehetősége annak, hogy ez az akció csak átmenetileg tudta kiiktatni a károkozót. Sajnos ez így is történt, hiszen a Trigona később visszatért, és azóta is folyamatosan fejlődik.
 
A Symantec biztonsági kutatói a Trigona legújabb variánsának vizsgálata során azt vették észre, hogy a kártevő az eddig használt fájlfeltöltésre használt eszközeitől megvált, és saját fejlesztésű megoldást kapott. Eddig egyebek mellett az Rclone, valamint a MegaSync segítségével töltötte fel az áldozatainál lévő állományokat a támadók számára. Mivel azonban ezen eszközökre a biztonsági alkalmazások egyre nagyobb figyelmet fordítanak, ezért a károkozó készítői úgy gondolták, hogy inkább egy egyedi szoftvert fejlesztenek.

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.

  2. 4

    A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.

  3. 3

    Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  4. 3

    A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.

  5. 4

    Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.

  6. 3

    Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.

  7. 3

    Az Apple soron kívül javított egy biztonsági hibát az iOS és az iPadOS operációs rendszereiben.

  8. 4

    Az Oracle elérhetővé tette a Database Server negyedéves biztonsági frissítéseit.

  9. 4

    Az Oracle 34 biztonsági rést foltozott be a MySQL Serveren.

  10. 4

    Az Oracle 11 biztonsági hibát tárt fel a Java SE kapcsán.

Partnerhírek
Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

Amikor az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válik

A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.

hirdetés
Közösség