Ádázul zsákmányolja a banki adatokat ez a vírus
Egyre több országban üti fel a fejét a banki károkozásokra alkalmas Xenomorph trójai, amely androidos készülékeket fertőz.
A Xenomorph nem egy ismeretlen kártékony program, hiszen az első variánsai már 2022 februárjában horogra akadtak. Akkor a károkozó 56 különféle európai bank ügyfeleinek adatát állította célkeresztbe, és hamis appok révén a Google Play áruházba is belekerült, ahonnan legalább 50 ezer alkalommal telepítették a felhasználók.
2022 júniusában aztán a vírusírók előrukkoltak a kártevő második főverziójával, amelyet alaposan átszabtak, és modulárissá tették azt. Mindez oly annyira bevált számukra, hogy hamarosan a Zimperium vírus toplistájára is felkerült a szerzeményük. Egyúttal alkalmassá vált arra, hogy az Android 13 egyes védelmi mechanizmusait is megkerülje.
A trójai harmadik jelentősebb kiadása idén márciusban látott napvilágot. Ez kapott egy ATS (automated transfer system) alrendszert, képessé vált egyes többfaktoros hitelesítési eljárások kijátszására, böngészők által tárolt sütik összegyűjtésére, valamint több mint 400 bank elleni támadás kivitelezésére.
Prémium előfizetéssel!
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.
-
A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.
-
Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.
-
Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.
-
Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.
-
Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











