50 millió dolláros kárt okozott egy zsarolóvírus
Még márciusban a világ egyik legnagyobb alumíniumipari vállalatát egy zsarolóvírus bénította meg. Mostanra kiderült, hogy egy ilyen támadás mekkora anyagi kárral jár. Bizony húzós lett a számla.
A norvég Nork Hydro az egyik legmeghatározóbb alumíniumipari vállalat, így kiemelt védelemben részesül. Ennek ellenére márciusban mégis bekövetkezett az, amitól az informatikusok, a biztonsági szakemberek és a felhasználók is joggal tartanak: egy zsarolóvírus került a cég informatikai rendszerébe. Ennek következtében fennakadások keletkeztek az üzleti és termelési folyamatokban egyaránt. A vizsgálatok, illetve a nyomozás rögtön megkezdődött a norvég rendőrség, illetve a NorCERT szakértőinek bevonásával.
Mi történt azóta?
A legfrissebb hírek szerint a vállalatnál sikerült helyreállítani a rendszereket, illetve a kompromittált állományokat. Méghozzá úgy, hogy nem kellett teljesíteni a zsarolók követeléseit, azaz a cég nem fizette ki a követelt váltságdíjat. Mindez azonban nem annak volt betudható, hogy a titkosított állományokat sikerült dekódolni, hanem sokkal inkább annak, hogy a vállalatnál kellő figyelmet fordítottak a biztonsági mentésekre, ami most igencsak kifizetődőnek bizonyult.
Prémium előfizetéssel!
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











