18. Hacktivity – ismét a MOMkultban!
A régió legnagyobb kiberbiztonsági konferenciája 2021. október 8-án várja látogatóit a budapesti MoM Kulturális Központban. (X)
2021-ben tizennyolcadik alkalommal rendezik meg Magyarország legjelentősebb professzionális kiberbiztonsági eseményét, a HACKTIVITY-t, amely hagyományosan az információbiztonsági szakma hivatalos és alternatív képviselőit hozza össze a terület iránt érdeklődőkkel, kötetlen, de mégis ismeretterjesztő és néha mélyen technikai formában.
A pandémia miatt a tavalyi HACKTIVITY-t kényszerűségből kizárólag online formában lehetett megrendezni, 2021-ben azonban hibrid eseményre kerül majd sor október 8-án. Ez azt jelenti, hogy a jegyvásárlók el tudnak látogatni a konferencia helyszínére, a MOM Kulturális Központba, ahol a hagyományos HACKTIVITY élményben lehet részük. A szervezők természetesen minden szükséges óvintézkedést megtesznek annak érdekében, hogy a látogatók a lehető legnagyobb biztonságban érezhessék magukat a konferencián. Azok, akik személyesen nem tudnak részt venni a rendezvényen, online is követhetik az előadásokat, a HACKTIVITY hivatalos chat-szobájában pedig kérdezhetnek az előadóktól, de beszélgethetnek egymással is.
Az idei HACKTIVITY-re, melynek főtámogatója a Deutsche Telekom IT Solutions, 14 országból érkezik 38 nemzetközileg elismert előadó, hogy egyebek mellett olyan aktuális IT-biztonsági témákról értekezzenek, mint a legújabb Huawei telefonok felhasználói interakció nélküli exploitálása, a szabadon elérhető személyes adatok hihetetlen mennyisége és OSINT módszerekkel történő felderítése, a GPS rendszerek (GPS, GLONASS, BeiDou, GALILEO) biztonsága, a családi- és társasházaknál használt kapunyitó rendszerek sérülékenysége, a böngésző kiegészítők (browser extension) működése és sérülékenységei, az IoT firmware-ek mennyiségi, automatikus elemzése, vagy a ProxyLogon (Microsoft Exchange Server) sérülékenysége (2021) és a hozzá társított GhostEmperor APT. A komoly szakmai programok mellett a humor is szerepet kap majd, ötödik alkalommal tér ugyanis vissza a Hacktivity színpadjára a korábbi években is zajos sikert arató, Comedy Hacker-ként ismertté vált előadó, Tobias Schrödel vadonatúj, izgalmas előadásával. A prezentációkon túl 2 órás, átfogó workshop-ok is várják a látogatókat 6 különböző témában, de lesznek majd izgalmas CTF játékok és szabadulószoba is.
A korábbi évekhez hasonlóan a HACKTIVITY konferencián képviselteti magát a HackerSpace Budapest, a HackerSpace Szeged és a SecureITeam is, és az úgynevezett HackCenterben várják azokat az érdeklődőket, akik izgalmas feladatok, kihívások teljesítésével tesztelnék le a tudásukat, vagy csak megoldást szeretnének kapni egy-egy problémára. A HackCenter lehetőséget ad eszmecserére, tanulásra, ötletelésre, de 5-10 perces „lightning” előadások is színesítik majd a terem programját.
A fentieken túl a HACKTIVITY támogatói és partnerei is izgalmas programokkal, játékokkal és kihívásokkal készülnek, bővebb információért érdemes feliratkozni a konferencia hírlevelére és követni a közösségi médiában közzétett híreket.
A szervezők továbbra is fontosnak tartják, hogy támogassák a kiberbiztonsági szakmát és a téma iránt érdeklődő közösséget. Ennek értelmében 2017-től kezdve minden évben több, mint 1 millió forint értékben belépőjegyeket ajánlanak fel a hazai felsőoktatási intézmények tehetséges hallgatói és előadói számára. A jegyekhez az erre a célra létrehozott HACKADEMY partnerprogramhoz való csatlakozáson keresztül lehet hozzájutni. A HACKADEMY partnerprogramhoz bármely olyan magyar felsőoktatási intézmény csatlakozhat, amelynek van IT irányú képzése. Jelentkezni az info@hacktivity.com e-mail címen lehet.
A HACKTIVITY nem csak a magas színvonalú előadások miatt jelentős esemény az IT-biztonság iránt érdeklődők számára, hanem azért is, mert a rendezvényen évről évre képviselteti magát a szakma krémje, ez pedig remek lehetőséget biztosít a jelenlévőknek kapcsolatépítésre, eszmecserére, de akár álláskeresésre is.
Jegyvásárlás és további információ a #HACKTIVITY2021-ről a https://hacktivity.com weboldalon.
-
A Lenovo Vantage három biztonsági javítással bővült.
-
A Splunk Enterprise-hoz biztonsági frissítések érkeztek.
-
Az Adobe kritikus veszélyességű hibákat is javított a ColdFusion esetében.
-
Az Adobe kiadta az Illsutrator legújabb verzióit, amelyek révén 10 biztonsági hibát szüntetett meg.
-
Az Adobe hat sebezhetőséget orvosolt az InDesignban.
-
15 biztonsági javítással gyarapodott az Adobe FrameMaker.
-
Az SAP kiadta a júliusi biztonsági frissítéseit.
-
A Microsoft jelentős mennyiségű hibajavítást tett letölthetővé a Windows-hoz.
-
Egy tucat biztonsági frissítés vált letölthetővé az Office szoftvercsomaghoz.
-
A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az SQL Serveren.
A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen más módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat