Zsarolóvírus csapott le Atlantára

Atlanta egyes informatikai rendszereit a múlt héten kibertámadás érte. Mostanra kiderült, hogy az incidens mögött egy jól ismert zsarolóvírus állt.
 

A zsaroló programok készítőiről és terjesztőiről már eddig is pontosan tudtuk, hogy semmilyen célpont ostromlásától nem riadnak vissza. Az egyéni felhasználók és a vállalatok mellett a kritikus és ipari infrastruktúrákra éppúgy veszélyt jelentenek, mint például a városi IT-rendszerekre. Atlantában erről immár hosszasan tudnának mesélni, hiszen a múlt heti kibertámadásról kiderült, hogy a már régebb óta fertőző SamSam zsarolóvírus okozta a fennakadásokat.
 
A biztonsági eseménnyel kapcsolatban a város vezetése egyelőre csak nagyon szűkszavúan nyilatkozott. Így jelenleg még nem ismert, hogy a város teljesítette-e a zsarolók követeléseit, történt-e maradandó adatvesztés, és mindez miként érintette az állampolgárok adatait. Mindenesetre a helyi hatóságok mellett a Microsoft és a Cisco biztonsági szakértői is beszálltak a vizsgálatokba, hogy minél előbb felderíthető legyen az eset, és a helyreállítási munkák gördülékenyen folyhassanak.
 
A fertőzést okozó zsarolóvírusról is csak azért tudhat a közvélemény valamivel többet, mert az egyik alkalmazott feltöltött az internetre egy képernyőképet. Ebből a víruskutatók megállapították a SamSam jelenlétét. Ilyen módon az is napvilágra került, hogy a zsarolók fertőzött számítógépenként 6800 dollárt követeltek a helyreállításért. Emellett 51 ezer dollárban határozták meg a teljes infrastruktúra helyreállításához szükséges információk (dekódoló kulcsok) díját. Mindez a SamSam mögött álló csoporttól nem szokatlan, mivel általában kiemelt célpontokat támad. Idén például már több egészségügyi intézményben okozott fennakadásokat.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Rengeteg biztonsági rést foltozott be az Apple a macOS-en.

  2. 4

    Letölthetővé vált az iOS és az iPadOS júliusi frissítése.

  3. 4

    Az Apple watchOS frissítésével több mint 20 sérülékenység orvosolható.

  4. 3

    Biztonsági frissítést kapott a Synology BeeDrive for Desktop.

  5. 3

    Az IBM Informixhez számos biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  6. 3

    Az SQLite egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.

  7. 4

    A Microsoft újabb két biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  8. 4

    A Dahua két biztonsági hibáról számolt be.

  9. 4

    16 biztonsági javítás érkezett a Red Hat OpenShift Container Platformhoz.

  10. 4

    Hat biztonsági rést foltozott be a Google a ChromeOS operációs rendszeren.

Partnerhírek
Terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő

Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be

Hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.

hirdetés
Közösség