Zoomos csalók lopják az adatokat

​Az egyik hackercsoport a Zoom távoli vezérlésre lehetőséget adó funkcióját használja ki károkozásokhoz.
 

A távoli hozzáférésre és vezérlésre lehetőséget adó szoftverek gyakori eszközeinek számítanak a kiberbűnözőknek, hiszen ezek révén tulajdonképpen kulcsrakész megoldást kapnak a kiszemelt rendszerek feletti irányítás átvételéhez. Előszeretettel vetik be egyebek mellett a VNC, a TeamViewer és az AnyDesk alkalmazásokat is.
 
Az Elusive Comet hackercsoport azonban úgy döntött, hogy némileg változtat az eddigi taktikán, és ezúttal a Zoom adta lehetőségekkel követ el visszaéléseket. A széles körben használt Zoomnak is van egy olyan funkciója, amelynek segítségével a beszélgetésben résztvevők átvehetik a vezérlést egymás számítógépei felett, természetesen az erre vonatkozó engedély megadását követően.

A Trail of Bits kiberbiztonsági cég által lefülelt és kivizsgált hackelések során fontos szerep hárul a social engineeringre, vagyis a célkeresztbe állított felhasználók megtévesztésére. A kiberbűnözők az eddigi károkozásaik során újságíróknak vagy éppen a Bloomberg munkatársának adták ki magukat, és közölték a potenciális áldozataikkal, hogy Zoomon keresztül interjút szeretnének készíteni. Amennyiben erre a másik fél hajlandóságot mutatott, akkor egy szokványos megbeszélés vette kezdetét.

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.

  2. 4

    Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.

  3. 4

    Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.

  4. 4

    Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.

  5. 4

    11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.

  6. 4

    Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.

  7. 4

    Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.

  8. 4

    134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.

  9. 4

    A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.

  10. 4

    Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.

Partnerhírek
40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

Új kiberbiztonsági veszélyekre figyelmeztet az ESET

Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.

hirdetés
Közösség