Windows, Linux és macOS alatt is életképes a SysJocker trójai

​A SysJocker nevű trójai program Windows, macOS és Linux alatt is képes fertőzni. Elsősorban adatlopásból veszi ki a részét.
 

Azon számítógépes kártékony programok táborát gyarapítja a SysJocker trójai, amelyek többféle operációs rendszerrel is kompatibilisek, azaz nem kizárólag Windows-os számítógépek ostromlására alkalmasak. Ezek a multiplatform szerzemények a Microsoft operációs rendszere mellett általában a Linux vagy a macOS felé kacsintgatnak. A SysJocker fejlesztői azonban semmit sem bíztak a véletlenre, és úgy határoztak, hogy mindhárom rendszerre felkészítik az ártalmas programjukat.
 
Az újdonsült károkozót először az Intezer biztonsági kutatói fedezték fel, amikor egy Linux alapú webszerver ellen bekövetkező biztonsági incidenst vizsgáltak. Ekkor vették alaposabban szemügyre a szerzeményt, amelyről hamar kiderült, hogy egyáltalán nem válogat a célpontok között.
 
A SysJocker egy C++ nyelven íródott trójai, amely Windows, Linux és macOS alatt egyaránt adatlopásra törekszik. Legalábbis jelenleg, ugyanis vannak arra utaló jelek, hogy a készítői már fejlesztik az újabb moduljait. Ezek révén képessé válhat távolról indított parancsok végrehajtására, illetve a saját állományainak és bejegyzéseinek eltávolításra, vagyis a nyomainak eltüntetésére.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség