WhatsAppos adatokat lop a GravityRAT mobilvírus
A GravityRAT nevű kártékony program az androidos készülékekre telepített WhatsApp üzenetküldő biztonsági mentéseit is képes meglovasítani.
A GravityRAT trójai egy meglehetősen aggastyán kártékony programnak számít, hiszen az első változata 2015-ben jelent meg. Akkor még PC-k megfertőzésére volt alkalmas, majd 2020-ban megjelent az Android kompatibilis kiadása. Ezáltal okostelefonokról és táblagépekről történő adatszivárogtatásra is alkalmassá vált.
Az évek során megjelenő újabb és újabb variánsai jelezték, hogy a készítői igencsak kitartóak, és eszük ágában sincs felhagyni a tevékenységükkel, sőt a szerzeményüket rendszeresen új képességekkel ruházzák fel. A legújabb kiadás pedig már a WhatsApp felhasználók adataira is veszélyt jelent.
A MalwareHunterTeam és az ESET biztonsági kutatói által is vizsgált GravityRAT variáns jelenleg a BingeChat nevű alkalmazás révén terjed, ami természetesen nem jelenti azt, hogy egyéb szoftverekben nem ütheti fel a fejét. Amikor a felhasználó a készülékére letölti a BingeChatet, akkor a GravityRAT különféle engedélyeket kér, majd a háttérben nekilát a feladatának. Ennek során kigyűjti a híváslistát, a telefonkönyvi bejegyzéseket, az SMS-üzeneteket, valamint lekérdezi a fertőzött mobil földrajzi koordinátáit. Az összegyűjtött adatokat feltölti egy távoli vezérlőszerverre, majd fájlokat kezd el kiszivárogtatni. Egyebek mellett multimédiás állományokat, dokumentumokat, Excel és PowerPoint állományokat, valamint különféle crypt[...] kiterjesztésű fájlokat is. Ez utóbbiak a WhatsApp Messenger mentését tartalmazzák. Mindezek mellett a GravityRAT képes a telefonkönyv, a híváslista és különböző fájlok törlésére is, ha erre távolról utasítást kap.
Prémium előfizetéssel!
-
Biztonsági hibajavítás érkezett azt Angularhoz.
-
A KeePassXC kapcsán több biztonsági hibára derült fény.
-
A Next.js egy magas veszélyességű sebezhetőséget tartalmaz.
-
Egy tucat hibajavítás vált letölthetővé az Apache Tomcathez.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.
-
A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.
-
A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.
-
A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











