Világrekordot döntött egy kibertámadás

​Új világrekord született az elosztott szolgáltatásmegtagadási támadások területén.
 

A DDoS (Distributed Denial-of-Service) támadások elleni védelemmel foglalkozó legnagyobb informatikai vállalatok időről időre számolnak be jelentős intenzitású incidensekről. Az eddigi legnagyobb, nyilvánosságra hozott biztonsági esemény során a támadás intenzitása 3,47 Tbps volt. Ezt a Microsoft detektálta, és hárította el az egyik ázsiai Azure-os ügyfelénél. E rekord azonban már a múlté.
 
A Cloudflare ugyanis arról tájékoztatott, hogy egy olyan DDoS támadással szembesült, amely 65 másodpercen keresztül 3,8 Tbps sávszélességet emésztett fel, ezzel pedig új világcsúcs született. A vállalt nem hozta nyilvánosságra az eset részleteit, illetve azt sem közölte, hogy mely szervezet volt a kiszemelt célpont. Ugyanakkor néhány tapasztalatot megosztott napjaink DDoS támadásaival kapcsolatban.
 
A Cloudflare szerint manapság a legtöbb támadás az L3/L4 hálózati rétegekben valósul meg, és UDP csomagok küldözgetésével igyekeznek az elkövetők elérni a céljukat. Ehhez nagy kiterjedésű botneteket használnak, amelyek a számítógépek mellett egyre nagyobb mennyiségben foglalnak magukban egyéb informatikai eszközöket is. Kimutatható, hogy sok visszaélés történik kompromittált (nem megfelelően frissített) ASUS routerek, Mikrotik hálózati eszközök, DVR-ek és webszerverek bevonásával is. Az utóbbi napokban pedig az Akamai azt észlelte, hogy a DDoS támadások során egyre gyakrabban olyan kiszolgálók is szerepet kapnak, amelyeken sérülékeny CUPS szolgáltatás fut.
 
  1. 3

    A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  2. 4

    A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.

  3. 4

    A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.

  4. 4

    A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.

  5. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  6. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  7. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  8. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  9. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  10. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

Partnerhírek
5 online csalási módszer. Te mennyiről hallottál?

az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.

AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

hirdetés
Közösség