Vadiúj telefonokhoz kémprogram is jár

Biztonsági kutatók egy banki trójai programot mutattak ki vadontatúj okostelefonokon. Már a boltok polcain fertőzöttek voltak ezek a készülékek.
 

Sajnos nem számít egyedülálló jelenségnek, hogy vadonatúj mobil készülékek vírusosan kerülnek a tulajdonosaik birtokába. 2014 júniusában a G Data jelezte, hogy a kínai Star N9500 okostelefonokon előre telepített kémprogram található. Még ugyanebben az évben a Palo Alto Networks kutatói a CoolReaper nevű, hátsó kapu kiépítésére alkalmas kódot mutatták ki egyes mobilokon. Azóta több hasonló eset látott napvilágot. Ezek közül a legutolsó az orosz Dr.Web biztonsági cég nevéhez fűződik.
 
A víruskutatók huzamosabb ideje fürkészik a kereskedelmi forgalomba került - kevésbé ismert - gyártók termékeit, amelyeken oda nem illő programokat, kódokat keresnek. A legutóbbi vizsgálataik során arra derítettek fényt, hogy számos kínai okostelefon előretelepített módon rejti a Triada nevű banki trójai programot. 
 
A Triada először 2016-ban akadt fent a biztonsági cégek hálóin. Már akkor bebizonyosodott róla, hogy egy meglehetősen makacs szerzeményről van szó, amelyet sok esetben körülményesen lehet eltávolítani az áldozatául eső készülékekről. Képes rootolni az androidos okostelefonokat, illetve táblagépeket, majd adatlopásban vállal szerepet.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Java hat biztonsági hibajavítást kapott.

  2. 4

    Az Oracle 43 biztonsági rést foltozott be a MySQL Serveren.

  3. 4

    Az Oracle három olyan hibáról számolt be, amelyek a VirtualBoxot érintik.

  4. 3

    Az Apache Traffic Server több biztonsági hibát tartalmaz.

  5. 3

    A Juniper számos sérülékenységet szüntetett meg a Junos OS-ben.

  6. 4

    Az Oracle kiadta a Database Server legújabb biztonsági frissítését.

  7. 4

    A Microsoft az Edge webböngészőhöz egy fontos biztonsági frissítést adott ki.

  8. 3

    A Palo Alto több frissítést is kiadott a PAN-OS-hez.

  9. 3

    A GitLab fejlesztői öt biztonsági hibáról adtak ki tájékoztatást.

  10. 4

    Az Adobe öt hibajavítást készített a kereskedelmi platformjaihoz.

Partnerhírek
​Az ESET kutatói vizsgálták a RansomHub csoportot

Az ESET kutatói átfogó elemzést tettek közzé a zsarolóvírus ökoszisztémában bekövetkezett jelentős változásokról, különös figyelmet fordítva a domináns RansomHub csoportra.

Támadást hajtott végre a Kínához köthető FamousSparrow csoport

Az ESET kutatói felfedezték, hogy a FamousSparrow hackercsoport felelős egy pénzügyi szektorban működő amerikai kereskedelmi szervezet és egy mexikói kutatóintézet ellen elkövetett kibertámadásért.

hirdetés
Közösség