Újabb trükkel rukkoltak elő a vírusterjesztők

A vírusterjesztők ismét a tömörített fájlok felé fordultak, és olyan trükköt vetettek be, ami számos védelmi megoldás megkerülésére adhat módot számukra.
 

A tömörített fájlok révén terjesztett kártékony programok korántsem számítanak szokatlan jelenségnek, hiszen már régóta alkalmazzák ezt a módszert a kiberbűnözők. Kezdetben ténylegesen csak tömörítési célokkal használták a ZIP, RAR stb. állományokat, majd elkezdtek trükközni. Az egyik ilyen módszernek az számított, amikor többszörösen tömörítették be a károkozóikat egyetlen fájlba. A biztonsági cégek viszont erre a trükkre is felkészítették a víruskeresőiket.
 
A kiberbűnözőknek azonban nem az a legfőbb ismertetőjegyük, hogy csak úgy veszni hagynak egy-egy korábban bevált technikát. Ezért most egy - a korábbiaknál szofisztikáltabb - módszert dolgoztak ki, amivel nagyobb valószínűséggel tudják átejteni a víruskeresőket, illetve a felhasználókat.

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.

  2. 3

    A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  3. 4

    A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.

  4. 4

    A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.

  5. 3

    Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 3

    A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.

  7. 4

    Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.

  8. 3

    Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.

  9. 3

    Az Apple soron kívül javított egy biztonsági hibát az iOS és az iPadOS operációs rendszereiben.

  10. 4

    Az Oracle elérhetővé tette a Database Server negyedéves biztonsági frissítéseit.

Partnerhírek
Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

Amikor az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válik

A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.

hirdetés
Közösség