Újabb invázió indult az Android ellen
Az Android alapú készülékeket egy újabb támadáshullám érte el. Védekezni nem túl nehéz ellene, de némi odafigyelésre szükség van.
A Biztonságportálon korábban már többször beszámoltunk arról, hogy az Android esetében idén a kiberbűnözők igencsak kipécézték maguknak az ADB (Android Debug Bridge) funkciót. Ezt leginkább fejlesztők használják az alkalmazásaik fejlesztése során, de egyéb más eseteben is hasznos szolgálatot tehet. Az ADB jó esetben gyárilag nem engedélyezett a készülékeken, mivel a gyártók tudják, hogy nemkívánatos célokra is felhasználhatóvá válhat.
Csakhogy néhány hónappal ezelőtt beigazolódott, hogy egyes gyártók mégsem voltak ennyire elővigyázatosak, és szép számban kerültek piacra engedélyezett ADB-vel különféle eszközök, köztük okostelefonok is. Erre pedig rögtön ráugrottak a kiberbűnözők.
A Trend Micro legfrissebb beszámolója szerint az ADB őrület korántsem csengett le az elmúlt hónapokban. Ezt bizonyítja az is, hogy egy új exploit jelent meg, amely már globális szinten terjed. Először július 9-10 lehetett nagyobb mennyiségben kimutatni a jelenlétét elsősorban kínai és amerikai forrásokból. Aztán július 15-én egy nagyobb invázió indult el a koreai térségből.
Prémium előfizetéssel!
-
A Mozilla soron kívül hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.
-
A Zyxel a GS1900 szériájú switch-ekben egy nulladik napi biztonsági hibát szüntetett meg.
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










