Túlságosan akadékoskodó lesz az új macOS?

​A macOS következő verziójában módosul a Gatekeeper védelem, és új biztonsági figyelmeztetésekkel is bővül majd az operációs rendszer.
 

Az Apple macOS 15 (Sequoia) operációs rendszer jelenleg béta tesztelés alatt áll, és várhatóan ősszel fog elérhetővé válni a végleges kiadása. Addig ugyan még számos változás történhet, de azért néhány biztonsági újítás már kezd körvonalazódni. 

Az első újdonságot az jelenti, hogy a letöltött alkalmazások ellenőrzését végző Gatekeeper technológia által megjelenített figyelmeztetések a jövőben körülményesebben lesznek megkerülhetők. Jelenleg, amikor a Gatekeeper egy olyan alkalmazás miatt riaszt, amely nem rendelkezik megfelelő digitális aláírással (nem az App Store-ból származik), akkor a figyelmeztetés több módon is áthidalható. (Például a CTRL billentyű megnyomásával történő alkalmazásindítással.) A jövőben azonban ezek a "kiskapuk" megszűnnek, és anélkül nem lehet majd elindítani az aggályosnak vélt alkalmazásokat, hogy azok futtatását a felhasználó a beállítások menüben külön ne engedélyezné.

Az Apple a fejlesztők számára azt javasolja, hogy az alkalmazásaikat tegyék elérhetővé az App Store-ban, amely elvégzi a szükséges ellenőrzéseket, aláírásokat, és ezáltal a Gatekeeper a számítógépeken már nem fog akadékoskodni.

Jóból is megárt a sok

A béta tesztelők egy másik újdonságra is felfigyeltek. A macOS 15-be bekerült egy olyan értesítési funkció, amely arra figyelmezteti a felhasználót, hogy olyan alkalmazás található a számítógépen, amely alkalmas képernyőfelvételek készítésére és hangrögzítésre, valamint képes más szoftverek megfigyelésére. A felhasználó pedig dönthet arról, hogy engedélyezi az aggályos program futtatását vagy sem.

Ezekkel a figyelmeztetésekkel alapvetően nem is lenne gond, de van egy kis bökkenő, ami egyre több panaszt vált ki az interneten. A kritikák annak kapcsán érkeznek a tesztelőktől, hogy a riasztások hetente és alkalmazásonként megjelennek újra és újra. Ez pedig már igencsak zavaró tud lenni. Egyelőre az Apple még nem reagált érdemben ezekre az észrevételekre.
 
  1. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  2. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  3. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  4. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  5. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  6. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

  7. 4

    Az Apple a macOS-hez 263 biztonsági hibajavítást adott ki.

  8. 4

    Több mint 160 biztonsági rés vált befoltozhatóvá a iOS és az iPadOS operációs rendszereken.

  9. 4

    Az Apple fontos frissítést adott ki a watchOS operációs rendszeréhez.

  10. 3

    Az IBM QRadar SIEM kapcsán két kritikus sérülékenységre derült fény.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség