Több száz biztonsági rést foltozott be az Oracle
Az Oracle jelentős mennyiségű frissítést tett letölthetővé. A feltárt biztonsági hibáknak nemcsak a száma magas, hanem a veszélyességük is.
Az Oracle negyedévente adja ki a biztonsági frissítéseit a különféle szoftvereihez. A második negyedéves hibajavítások a héten váltak elérhetővé, és a vállalat összes széles körben használt megoldását érintik. A cég összesen 390 különféle biztonsági rést foltozott be, amelyek között 200 olyan hiba található, amelyek előzetes hitelesítés nélkül is károkozásokhoz vezethetnek. A veszélyességi besorolásokkal kapcsolatban elmondható, hogy 41 sérülékenység kapott kritikus minősítést, és ezek közül öt a maximális 10-es értéket „érdemelte ki” a CVSS-skála szerint.
A legtöbb kockázatot hordozó sebezhetőségek jogosulatlan távoli kódfuttatásra, illetve esetenként teljes rendszerek kompromittálására adhatnak lehetőséget. Ugyanakkor az összessített kockázati listán szerepel az adatlopás, az adatmanipuláció, a jogosulatlan műveletvégrehajtás és a szolgáltatásmegtagadás lehetősége is.
A mostani hibajavítások közül a legtöbb az E-Business Suite-hoz vált elérhetővé. Összesen 70 sebezhetőséget fedeztek fel a szakemberek az alkalmazásban, amelyek közül 22 távoli károkozásokra is módot adhat. Ezúttal a MySQL is jelentősebb frissítést kapott, hiszen 49 biztonsági rést foltoztak be rajta a fejlesztők. Ezek közül tízről bizonyosodott be, hogy a kihasználásukhoz nincs szükség előzetes authentikálásra.
Prémium előfizetéssel!
-
A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.
-
A Check Point Gaia egy kritikus veszélyességű hibát tartalmaz.
-
Az ISC BIND több mint egy tucat hibajavítást kapott.
-
Az Oracle 19 biztonsági rést foltozott be a VirtualBoxon.
-
Több mint 70 biztonsági rést foltoztak be a Mozilla fejlesztői a Firefox böngészőn.
-
A Google Chrome ezúttal 42 biztonsági hibától vált meg.
-
Az NGINX kapcsán egy biztonsági rést kell befoltozni.
-
Magas veszélyességi besorolással látta el az Acronis a legutóbb feltárt sebezhetőséget.
-
Az Apple a macOS 27 kiadásával rengeteg sebezhetőséget szüntetett meg.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










