Titkosított naptárt fejleszt a ProtonMail
A ProtonMail elérhetővé tette a titkosított naptár szolgáltatását, igaz egyelőre csak tesztverzióban.
A ProtonMail egyre nagyobb népszerűségnek örvend a titkosított e-mail szolgáltatásának köszönhetően. Ugyanakkor manapság már nem elég csupán az elektronikus levelezés biztosítása ahhoz, hogy a felhasználók maradéktalanul elégedettek legyenek. Érezte ezt a ProtonMail csapata is, amely úgy határozott, hogy az e-mail szolgáltatás után a felhasználók által leggyakrabban kért megoldások kifejlesztésére helyezi a hangsúlyt. Ezek közül pedig a legégetőbbnek egy biztonságos naptár számít - a legtöbb ProtonMail ügyfél leginkább ezt szeretné látni a funkciók között.
A fejlesztők haladnak is a ProtonCalendar névre keresztelt szolgáltatás fejlesztésével. Igaz nem rohamtempóban készül az újdonság, hiszen az jelenleg még csak béta kiadásban látott napvilágot. Jelenleg csak a fizetős szolgáltatások igénybe vevői próbálhatják ki a végponttól végpontig terjedő titkosítással felvértezett naptárat. Egyelőre a webes változat vált használhatóvá, de természetesen érkeznek majd az Android és iOS kompatibilis verziók, illetve az ezekhez tartozó mobil appok is.
A ProtonCalendar jelenleg alkalmas naptárbejegyzések rögzítésére, amelyekhez leírások, illetve résztvevők köthetők. Támogatott az emlékeztetők kezelése, illetve az események napi, heti és havi szintű ismétlődésének beállítása. Az ígéretek szerint még a végleges kiadás előtt érkeznek az események megosztására, illetve a résztvevők meghívására alkalmas funkciók is.
Prémium előfizetéssel!
-
A IBM két biztonsági hibáról számolt be a Security SOAR kapcsán.
-
A Barracuda két súlyos sérülékenységről számolt be.
-
Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.
-
Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.
-
A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.
-
Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.
-
A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.
-
A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.
-
A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.
az ESET legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentése (Threat Riport) alapján összeszedtünk néhány rafinált trükköt, amelyekre érdemes odafigyelni a hétköznapokban.
Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











