Támogatás érkezett a kiberbiztonsági képzésekhez

​A Kyndryl Alapítvány támogatásával indít kiberbiztonsági képzést a United Way Magyarország.
 

A Kyndryl Alapítvány második éve futó támogatási programjának keretében 100.000 amerikai dollárt ítélt oda a United Way Magyarországnak.

A civil szervezet a támogatást arra fordítja, hogy kidolgozza és megvalósítsa a "United for CyberSafe Youth" elnevezésű programot, amely egy moduláris felépítésű kiberbiztonsági képzés középiskolás diákok és fiatal felnőttek számára.

A program elsősorban hátrányos helyzetű közösségeket céloz meg, köztük a látássérült fiatalokat is. Célja, hogy gyakorlati tudással vértezze fel a résztvevőket, ezzel támogatva karrierépítésüket. Idén közel 350 fiatal képzése valósul meg.

A 2025-ös pénzügyi évben a Kyndryl Alapítvány 11 különböző országból összesen 12 civil szervezetet támogatott.
 
  1. 3

    A Grafana két sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  2. 4

    A GIMP egy fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 3

    Több mint egy tucat sérülékenységtől vált meg a Discourse.

  4. 3

    A Samsung hibajavításokat adott ki a mobil eszközeihez, illetve processzoraihoz.

  5. 3

    Az IBM Db2 kapcsán három sebezhetőség merült fel.

  6. 4

    Az újabb frissítést adott ki az IBM a QRadar SIEM-hez.

  7. 3

    A Xen kapcsán három sebezhetőség vált megszüntethetővé.

  8. 4

    Az OpenSSL egy tucat biztonsági hiba miatt kapott hibajavítást.

  9. 4

    A Mozilla Firefox két biztonsági javítást készített a Firefoxhoz.

  10. 3

    A Next.js kapcsán egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Pályázati Felhívás - „Az év információbiztonsági tartalom előállítója 2026”

A 2004-ben alakult Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület céljai között szerepel az információvédelem kultúrájának és ismereteinek magyarországi terjesztése. Ezzel a célunkkal összhangban 2025-ben ismét meghirdetjük a „Az év információbiztonsági tartalom előállítója - 2026” pályázatot.

Beköszöntött az MI-vezérelt zsarolóvírusok korszaka

A mesterséges intelligencia megjelenése a kártevőkben nem egyszerű technológiai érdekesség, hanem komoly fordulópont.

hirdetés
Közösség