Szigorúbb lesz a Windows 11
A Microsoft a Windows 11 kapcsán egy biztonsági szigorítást jelentett be, amelynek révén a távoli asztali kapcsolatokra épülő támadások ellen lehet egy bizonyos fokú védelmet kialakítani.
A távoli asztali kapcsolatok az elmúlt években egyre gyakrabban kerültek támadók célkeresztjébe. A dark weben különösen 2016 óta volt megfigyelhető, hogy mind több olyan eszköz, illetve lopott adat vált elérhetővé, amelyek révén az RDP-kapcsolatok egyre inkább kiszolgáltatottá váltak. Volt olyan eset, amikor a netes feketepiacon 1,3 millió lopott felhasználónév és jelszó vált elérhetővé RDP-kiszolgálókhoz.
A probléma nagyságát és súlyát az is jól szemlélteti, hogy az FBI által még 2020-ban publikált egyik biztonsági jelentés szerint a hálózat szintű biztonsági incidensek 70-80 százalékáért RDP-alapú károkozások tehetők felelőssé.
A kockázatokkal a Microsoft is pontosan tisztában van, és látja azt, hogy az utóbbi időben már a zsarolóvírusok terjesztői is rákaptak az RDP-s trükközésekre, ami további komoly aggodalmakat vet fel. Így aztán az is érthető, hogy az RDP-biztonság egy kritikus ponttá vált a védelem szempontjából.
Prémium előfizetéssel!
-
Az NVIDIA Windows-os GPU driverek fontos biztonsági frissítést kaptak.
-
A VMware vCenter egy biztonsági rés kapcsán kapott frissítést.
-
A SolarWinds Platformhoz négy biztonsági javítás vált letölthetővé.
-
A Google ezúttal egy biztonsági rést foltozott be a Chrome webböngészőn.
-
Rengeteg biztonsági rést foltozott be az Apple a macOS-en.
-
Letölthetővé vált az iOS és az iPadOS júliusi frissítése.
-
Az Apple watchOS frissítésével több mint 20 sérülékenység orvosolható.
-
Biztonsági frissítést kapott a Synology BeeDrive for Desktop.
-
Az IBM Informixhez számos biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
Az SQLite egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.
Az ESET közzétette legfrissebb kiberfenyegetettségi jelentését, amely a 2024. december és 2025. május közötti időszakban tapasztalt kiberkockázatokat mutatja be
A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat