Sürgős frissítésre szorulnak a Lexmark nyomtatói

​A Lexmark egy súlyos biztonsági hiba miatt adott ki figyelmeztetést. A sebezhetőség több mint 100 különféle nyomtatótípust érint.
 

Ahogy arról a Biztonságportál Prémiumon már beszámoltunk, a Lexmark egy kritikus veszélyességű sérülékenységre hívta fel a figyelmet, és egyben tette elérhetővé azokat a firmware frissítéseket, amik révén befoltozható a biztonsági rés. 

A gyártó közleménye szerint a sérülékenység 9-es veszélyességi besorolást kapott a CVSS szerinti 10-es skálán. A biztonsági hiba jogosulatlan távoli kódfuttatást tehet lehetővé a támadók számára. Mivel a Lexmark érintett nyomtatói közül sok vállalati célú felhasználásra készül, ezért a sebezhetőség közvetett módon akár teljes céges hálózatokban, illetve hálózati szegmensekben is problémákhoz vezethet. 

A Lexmark vizsgálata arra is fényt derített, hogy a sérülékenység kihasználásához szükséges exploit kódok már elérhetővé váltak az interneten, de az eddigi adatok alapján a biztonsági hiba kihasználása még nem kezdődött meg intenzíven a kiberbűnözők körében. Ettől függetlenül az elérhetővé vált firmware frissítések telepítését nem célszerű halogatni. 

A több mint 100 nyomtatótípust érintő sérülékenységről további részletek a gyártó közleményében, illetve a Biztonságportál Prémiumon olvashatók.
 
  1. 3

    Az ImageMagick tíz biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  2. 4

    A WordPress több mint egy tucat biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Az Adobe Creative Cloud Desktop egy fontos frissítést kapott.

  4. 3

    A Veeam ONE egy biztonsági frissítést kapott.

  5. 4

    Az interneten letölthetővé vált a Cisco ASA és az FTD legutóbbi biztonsági hibájához az exploit.

  6. 4

    A TeamViewer három sebezhetőségről számolt be.

  7. 4

    A Veeam Backup & Replication négy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  8. 3

    A Samba egy sebezhetőség miatt kapott frissítést.

  9. 4

    Az OpenVPN három biztonsági javítással gyarapodott.

  10. 4

    A Google Chrome ezúttal 52 sebezhetőségtől vált meg.

Partnerhírek
AI vs. AI - Az ESET új védelmi réteggel válaszol

Az ESET az otthoni védelmi megoldásaiban is új biztonsági funkciókat vezet be, amelyek célja a mesterséges intelligencia használatából eredő kiberbiztonsági kockázatok és az AI-alapú adathalászat elleni proaktív védelem.

40 millió eurós AI-fejlesztéssel erősít az ESET

Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.

hirdetés
Közösség