Súlyos támadás érte a Telegramot

A múlt héten fennakadások voltak a Telegram Messenger alkalmazás működésében. Most már biztos, hogy egy jelentős kibertámadás állt a háttérben.
 

A Telegram folyamatosan gyarapítja felhasználói táborát. 2018-ban érte el a 200 milliós (aktív) felhasználószámot. Voltak olyan napok amikor kiugróan magas volt az újonnan regisztrálók száma. Pavel Durov, a Telegram alapítója márciusban például azt közölte, hogy volt egy olyan nap, amikor 3 millióan regisztráltak az üzenetküldő szolgáltatásra. Ezt a számot persze a helyén kell kezelni, ugyanis ez akkor történt, amikor a Facebook, a WhatsApp és az Instagram éppen akadozott. Mindenesetre a platform szépen fejlődik, ezért aztán a kiberbűnözők figyelmét sem kerüli el. Olyan annyira nem, hogy a Telegram a múlt héten egy jelentős "zombi sereggel" találta magát szemben, amit nem is tudott maradéktalanul kezelni.
 
Június 12-én mind több felhasználó kezdett panaszkodni arra, hogy nem tudja használni a Telegram Messenger alkalmazást. A szolgáltatáskiesésről szóló bejelentések többsége Dél-Amerikából és Észak-Amerikából érkezett, de a világ más részein, így Európában is lehetett érzékelni fennakadásokat.

 
A szolgáltatást üzemeltető szakemberek azonnal megkezdték a vizsgálatokat, és viszonylag hamar kiderült, hogy egy elosztott szolgáltatásmegtagadási támadás áll a háttérben. Az incidens mögött egy botnet húzódott meg, amely ismeretlen számú, fertőzött számítógéppel kezdte ostromolni az üzenetküldő szolgáltatás működésében nélkülözhetetlen szerepet betöltő szervereket. Ezek pedig annyi felesleges hálózati kérést kaptak, hogy a felhasználók kiszolgálására már nem maradt elég erőforrásuk, így az üzenetküldés megbénult.
 
Az interneten hamar találgatások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy kik állhattak a támadás mögött. A Telegram azonban igyekezett nyugtatni a kedélyeket, és közölte, hogy jelenleg még nincs információ az elkövetők kilétéről. Az pedig, hogy a legtöbb probléma Brazíliában ütötte fel a fejét, még nem jelenti azt, hogy brazilok voltak az elkövetők. A botnet ugyanis globálisan szórta a haszontalan hálózati kéréseket. Ráadásul az sem elképzelhetetlen, hogy a botnetet valakik kibérelték.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Microsoft két biztonsági hibajavítást adott ki a Microsoft Defenderhez.

  2. 3

    Számos biztonsági frissítés érkezett a Dovecothoz.

  3. 3

    A Postfix fejlesztői egy közepes veszélyességű hibát orvosoltak.

  4. 4

    A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.

  5. 4

    A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  6. 5

    A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.

  7. 3

    A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.

  8. 4

    A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.

  9. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  10. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség