Sorozatos kibertámadások érik a Toyotát

​A Toyota közölte, hogy a Japán informatikai infrastruktúráját egy jelentős adatbiztonsági incidens sújtotta. Több millió ügyfél adata vált kiszolgáltatottá.
 

A Toyota idén a kiberbűnözők célkeresztjébe került. Februárban az autógyártó ausztráliai szervezeti egységeit érte egy célzott támadás, amelynek következtében rendszerek bénultak meg. Március 19-én a gyártó Tájföldön és Vietnámban észlelt újabb támadásokat, majd március 21-én egy újabb, a korábbiaknál komolyabb incidens történt Japánban.
 
Az eddigi vizsgálatok szerint az elkövetők japán ügyfelek adataihoz fértek hozzá. A célkeresztbe állított adatbázisban 3,1 millió személy neve, címe, születési dátuma és egyéb személyes adata volt megtalálható. A cég szerint bank- és hitelkártyaszámok nem kerültek veszélybe. Sőt egyelőre arra utaló jeleket sem találtak a vizsgálatokba bevont szakértők, hogy a támadók valóban ki is szivárogtatták a rengeteg adatot. Jelenleg arra van bizonyíték, hogy az adatbázishoz jogosulatlan hozzáférés történt.
 
A Toyota világszinten figyeli az eseményeket, és egyelőre nincs jele annak, hogy az említett régiókon, országokon kívül máshová is betették volna a lábukat a feketekalapos hackerek. Az észak-amerikai Toyota képviselet külön jelezte, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, és szigorúan monitorozza a hálózatokat. (A FireEye biztonsági cég azt gyanítja, hogy a Toyota elleni, összehangolt kibertámadások mögött a vietnámi kötődésű APT32 hackercsoport áll.)
 
Az autógyártó minden érintettől elnézést kért a kellemetlenségek miatt, és tudatta, hogy további védelmi intézkedéseket foganatosít a hasonló esetek elkerülése érdekében. Ezeket a szigorúbb biztonsági előírásokat nemcsak a vállalat közvetlen infrastruktúrájára, hanem a kereskedői hálózatokra is kiterjeszti. 
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség