Instagram: visszájára fordult a mesterséges intelligencia
Internetes csalók a Meta mesterséges intelligencia asszisztensének kihasználásával vették át a hatalmat Instagram fiókok felett.
Az utóbbi napokban egyre több panasz jelent meg az interneten azzal kapcsolatban, hogy egész érhetetlen módon vesztették el a kontrollt egyes felhasználók az Instagram fiókjaik felett. Ráadásul olyanok is voltak köztük, akik korábban arcfelismeréssel már igazolták magukat, és a kétfaktoros hitelesítést is aktiválták.
A Meta a panaszok hatására vizsgálatot indított, majd elismerte, hogy valóban volt egy olyan probléma a Meta AI kapcsán, amit a csalók a saját javukra tudtak fordítani. A vállalat ugyanakkor sem azt nem részletezte, hogy pontosan miként történtek a visszaélések, sem azt nem árulta el, hogy hány Instagram profilt sikerült térdre kényszeríteniük az elkövetőknek ilyen módon.
Az interneten megjelent beszámolókból az derül ki, hogy a mostani nemkívánatos történések során a csalók a Meta AI alapú támogatóeszköz képességeit használták ki. Elhitették a MI-vel, hogy a fiókjuk feltörése miatt e-mail címet kell változtatniuk az Instagram fiókjukban. Ekkor a mesterséges intelligenciára alapozott segéd azt kérte, hogy azonosítsák magukat egy szelfi videóval. Ezt az ellenőrzést a csalók úgy abszolválták, hogy a kiszemelt Instagram fiókból letöltöttek nyilvános képeket, amikből aztán MI segítségével egy videót készítettek, és ezt prezentálták a Meta AI felé. Az pedig nem tudott különbséget tenni a valódi személy és az MI-vel generált videó között, így végrehajtotta az e-mail cím módosítását. Ezt követően a támadóknak nem volt más dolguk, mint az új e-mail címre kérni egy jelszóemlékeztetőt.
Prémium előfizetéssel!
-
Biztonsági hibajavítás érkezett azt Angularhoz.
-
A KeePassXC kapcsán több biztonsági hibára derült fény.
-
A Next.js egy magas veszélyességű sebezhetőséget tartalmaz.
-
Egy tucat hibajavítás vált letölthetővé az Apache Tomcathez.
-
A Red Hat OpenShift Container Platform újabb biztonsági frissítést kapott.
-
A Zulip Serverhez biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
10 sérülékenységet orvosoltak a WordPress fejlesztői.
-
A Check Point egy magas veszélyességű sebezhetőség miatt adott ki frissítést.
-
A Drupalhoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.
-
A Synology nyolc biztonsági rést szüntetett meg a DSM kapcsán.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











