SMS-sel támadnak az adathalászok

​Egy meglehetősen széles körben terjedő csalás vette kezdetét. Ezúttal a PayPal felhasználók kerültek célkeresztbe.
 

Az SMS-en keresztül végrehajtott adathalász támadások épp oly sok kockázatot hordoznak, mint az elterjedtebb, e-mailes csalások. Az SMS-üzenetekben érkező valótlan tartalmak sok esetben igencsak megtévesztőek tudnak lenni. Ezt támasztja alá az a napokban kipattant csalássorozat is, amely kifejezetten rövid szöveges üzenetek révén valósul meg.
 
A szóban forgó támadássorozat esetében a potenciális áldozatok a telefonjukra egy olyan üzenetet kapnak, amely szerint a PayPal korlátozta a fiókjuk használatát, ezért ellenőrzések megtételére van szükség. Ehhez pedig az SMS-ben szereplő linkre kell kattintani.

 
Amennyiben a felhasználó bedől a PayPal ismertségével visszaélő üzenetnek, és rábök a linkre, akkor a webböngészőben egy hamis PayPal oldal jelenik meg. Ezen a csalók először a felhasználónév és jelszó megadását kérik, majd további adatok beírására ösztökélik a felhasználót. Így például nevet, születési dátumot és lakcímet is kérnek a mondvacsinált ellenőrzési folyamat során. Ha a felhasználó megadja az adatait, akkor azok rögtön az adattolvajokhoz kerülnek, akik aztán értékesíthetik a megkaparintott információkat, vagy különféle visszaéléseket követhetnek el.
 
Amennyiben valaki bedől a csalók trükkjeinek, és elküldi az adatait, akkor első lépésként azonnal célszerű megváltoztatni a PayPalon a jelszót. Ezt követően figyelemmel kell kísérni az érintett bankszámlákkal, bankkártyákkal végzett tranzakciókat. Jelentősen fokozza a biztonságot a kétfaktoros hitelesítés alkalmazása is. A legfontosabb azonban a megelőzés, vagyis soha ne kattintsuk SMS-ben, e-mailben és egyéb csatornákon keresztül érkező ismeretlen üzenetekre, linkekre. Emellett a webböngészőben megjelenő weboldalak címeit mindig alaposan vegyük szemügyre.
 
  1. 3

    Az ImageMagick egy közepes veszélyességű hibát tartalmaz.

  2. 3

    A Xen két biztonsági hibát tartalmaz.

  3. 3

    A KeePassXC egy sérülékenység miatt kapott frissítést.

  4. 3

    A Next.js-hez öt biztonsági javítás vált elérhetővé.

  5. 3

    Az Apple biztonsági frissítést adott ki egyes operációs rendszereihez.

  6. 4

    A GIMP két veszélyes biztonsági réstől vált meg.

  7. 3

    A PyTorch kapcsán két biztonsági résre derült fény.

  8. 4

    Több mint 30 biztonsági javítást kapott az Edge webböngésző.

  9. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform két hibajavítással bővült.

  10. 3

    A curl kapcsán négy biztonsági hiba látott napvilágot.

Partnerhírek
Amikor az üzleti kapcsolatépítés kockázattá válik

A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.

Váratlan csomagot kaptál? Légy óvatos!

Az elmúlt hetekben egyre többen számolnak be arról, hogy olyan csomagot kaptak, melyet nem is rendeltek meg.

hirdetés
Közösség