Siralmas a szoftverfrissítések helyzete

Egy érdekes felmérés látott napvilágot, amelyből kiderül, hogy az operációs rendszerek és a webböngészők frissítése rengeteg kívánnivalót hagy maga után.
 

A BitSight úgy határozott, hogy feltérképezi a vállalatok, intézmények patch menedzsmenthez való hozzáállását. Az időzítés azért sem véletlen, mivel a WannaCry zsaroló program globális térhódítása nagyon komoly károkhoz vezetett annak ellenére, hogy rendszeres frissítésekkel nagyon sok áldozatul eső rendszer megvédhető lett volna. Sajnos azonban a szervezetek esetében korántsem egyszerű feladat a patch-ek gyors célba juttatása, már csak az esetleges tesztelési időszükséglet miatt sem. Ez pedig meg is látszik a BitSight felmérésének eredményein.
 
A kutatásban összesen több mint 35 ezer vállalat vett részt 20 különféle szektorból. Kiderült, hogy több mint 2000 szervezetnél a számítógépek 50 százaléka elavult operációs rendszert futtat. Emellett 8500 vállalat, illetve intézmény számítógépeinek több mint felén nem megfelelően frissített webböngésző volt kimutatható. Mindez pedig óriási támadási felületet jelent a támadók számára, akik gyakorta még válogathatnak is a tekintetben, hogy éppen milyen sebezhetőségeket fordítanak a saját javukra.
 
A BitSight a Microsoft és az Apple operációs rendszerei mellett a kutatásába bevonta a Firefox, a Chrome, a Safari és az Internet Explorer webböngészőket is. Noha a vizsgált rendszerek jelentős része Windows-ra épült (többségében Windows 7-re), azért nem mondható, hogy az Apple-féle rendszereken minden rendben lenne. Az alábbi ábrából jól látható, hogy a macOS frissítésére is időre van szükség, bár egészen biztosan sok Windows-os környezetben még így is irigykedve nézik ezeket a számokat.


Forrás: BitSight 
 
Élen az energetika
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    A Lenovo Vantage három biztonsági javítással bővült.

  2. 3

    A Splunk Enterprise-hoz biztonsági frissítések érkeztek.

  3. 4

    Az Adobe kritikus veszélyességű hibákat is javított a ColdFusion esetében.

  4. 4

    Az Adobe kiadta az Illsutrator legújabb verzióit, amelyek révén 10 biztonsági hibát szüntetett meg.

  5. 4

    Az Adobe hat sebezhetőséget orvosolt az InDesignban.

  6. 4

    15 biztonsági javítással gyarapodott az Adobe FrameMaker.

  7. 4

    Az SAP kiadta a júliusi biztonsági frissítéseit.

  8. 4

    A Microsoft jelentős mennyiségű hibajavítást tett letölthetővé a Windows-hoz.

  9. 4

    Egy tucat biztonsági frissítés vált letölthetővé az Office szoftvercsomaghoz.

  10. 4

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az SQL Serveren.

Partnerhírek
Hogyan védhetjük meg a gyerekeket a kibertérben?

A nyári szünet idején a gyerekek több időt töltenek otthon, sokszor felügyelet nélkül – ez pedig nemcsak a fizikai, hanem az online biztonság szempontjából is kihívásokat jelent.

​A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl

Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen más módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.

hirdetés
Közösség