Sebességet váltott a Purple Fox vírus
A Purple Fox nevű kártékony program egy olyan modullal bővült, amelynek révén önállóan, interneten keresztül képes számítógépek megfertőzésére.
A Purple Fox először 2018-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor 30 ezer rendszert fertőzött meg. A célja az volt, hogy az áldozatául eső számítógépekre további kártékony programokat juttasson fel. A terjedése során előszeretettel használt ki webböngészőkben lévő sebezhetőségeket, amelyeken keresztül végre tudta hajtani a fertőzést. Ugyanakkor a terjesztői adathalász módszerek alkalmazásától sem riadtak vissza.
Az ártalmas program az elmúlt időszakban hol nagyobb, hol kisebb intenzitással szedte az áldozatait, de rendszeresen tudatta, hogy számolni kell a jelenlétével. Ráadásul folyamatosan fejlődtek a képességei, ami által mind kockázatosabbá vált. A Guardicore Labs szerint 2020 májusára már 90 ezer fertőzést tudhatott maga mögött.
A Purple Fox idén sem állt le, sőt egy olyan modullal gyarapodott, amely féregszerű terjedést tesz lehetővé. Mindezt oly módon, hogy a károkozó a fertőzött rendszerről elkezdi felkutatni azokat az internethez csatlakoztatott számítógépeket, amelyeken tárva nyitva hagyták az SMB szolgáltatáshoz tartozó (445-ös TCP) portot. Amennyiben talál ilyet, akkor egy előre kialakított, felhasználóneveket és jelszavakat tartalmazó lista alapján, brute force módszerekkel megkísérel hozzáférni a sebezhető rendszerhez.
A károkozó a célkeresztbe állított számítógépeken elsőként egy szolgáltatást hoz létre AC[...] néven, amelynek használatával további nemkívánatos kódokat, programokat tölt le. Eközben egy nyílt forráskódú rootkit révén gondoskodik arról, hogy a saját állományait elrejtse a kíváncsi szemek elől. Amint végez az előkészítő tevékenységével, akkor újraindítja a rendszert, majd elkezdi a portszkennelést a 445-ös port tekintetében.
A Guardicore Labs szerint a Purple Foxhoz kapcsolódóan jelenleg is működik egy olyan botnet hálózat, amely több mint kétezer fertőzött szervert foglal magában. Ezeken a kiszolgálókon többnyire az alábbiak futnak:
- IIS
- Microsoft FTP
- Microsoft RPC
- Microsoft Server SQL Server
- Microsoft Terminal Service.
A Purple Fox is arra hívja el a figyelmet, hogy a hálózati hozzáférések szabályozásának komoly jelentősége van a vírustámadások megelőzésében is. Ezért a tűzfalszabályok, illetve a kiegészítő védelmi megoldások, mint például a VPN alkalmazása kiemelt fontosságú.
-
Fontos biztonsági frissítés vált elérhetővé a Reacthoz.
-
Kritikus veszélyességű hibát tartalmaz a Cisco Secure Email Gateway.
-
Az Adobe elérhetővé tette a Photoshop frissítését, amivel több mint egy tucat biztonsági rést foltozott be.
-
Kritikus veszélyességű hibákat orvosolt az Adobe a ColdFusion kapcsán.
-
11 biztonsági hibajavítás érkezett az e-kereskedelmi platformjához.
-
Az SAP kritikus veszélyességű hibákat is megszüntetett az októberi frissítéseivel.
-
Több mint 1000 biztonsági hibát javított a Microsoft a Windows operációs rendszer kapcsán.
-
134 biztonsági hibajavítást kapott az Office az októberi hibajavító kedden.
-
A Microsoft kiadta az SQL Server októberi biztonsági frissítését.
-
Az Exchange Server hét biztonsági javítással bővült.
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált.
Hamis AI eszközökhöz kapcsolódó segítségnyújtó oldalak, QR-kódos csalások és egyre fejlettebb zsarolóvírusok - ezekre a veszélyekre figyelmeztet az ESET.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat










